Folyamatosan pusztul az egykor szebb napokat is megélt miskolci Kollektív Ház (eredeti nevén Fiatal Építészek Kollektív Háza). A kísérleti épületet annak idején a Miskolci Építészeti Műhely (MÉM) tagjai számára építették és a rendszerváltozásig ők éltek és alkottak benne, a helyzet azonban a kilencvenes évek elején megváltozott.
Az épület ma tizenegy lakással rendelkezik és az ezek osztatlan közös tulajdonukban állnak azok a hatalmas közösségi terek is, melyeket egykor a MÉM tagjai, és az ő családtagjaik használtak. Ezek állapota az elmúlt években folyamatosan romlott, hiszen nemhogy felújításukra, hanem fenntartásukra sem elegendő a lakók által fizetett közös költség. A társasháznak nincs saját forrása az épület megújítására, pályázni pedig nemigen tudnak, ráadásul a lakók között sem teljes a harmónia.
Abban nagyjából mindenki egyetért, hogy a felújítást sokáig nem lehet halogatni, annak módjáról, illetve a közösségi terek jövőbeli hasznosításáról másképpen gondolkodnak. Éppen ők, a lakók, vagyis azoknak egy része kereste meg lapunkat is, hogy a sajtó nyilvánosságán keresztül hívják fel az illetékesek figyelmét arra, milyen állapotban van a ház.
Közösség teremtette
Mielőtt azonban az ő álláspontjukat megismernénk, ugorjunk kicsit vissza az időben, egészen a múlt század hetvenes éveiig, ekkor született meg ugyanis a Kollektív Ház ötlete. Ezen a ponton pedig át is adjuk a szót Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építésznek, a MÉM alapítójának.
– A hetvenes években sorra alakultak az olyan közösségek az álközösségekkel szemben, akik alternatív célkitűzéseiket közösen kívánták véghez vinni. Ekkor alakult meg például a Nomád Nemzedék az ifjú népművészekre építve, akik aztán Tokajban a Nomád Nemzedék Házát Makovecz Imrével felépítették. A másik ilyen volt a pécsi csoport, ami már a hetvenes évek elején megalakult, ők alternatív szemléletükkel a lakótelepi építésben próbált minőségváltást elérni és ilyen volt a Miskolci Építész Műhely is, melynek tagjai részben katonatársként, részben évfolyamtársként összefogtak az ötödév végén két-három évfolyamra kiterjedően, hogy együtt szeretnének élni és alkotni. Előbb volt tehát a közösség és utána jött csak a ház, ugyanis mi a modern építészet tézisével szemben (az építészet közösségeket teremt), hittük, hogy éppen fordítva van, a közösség teremt építészetet – kezdte.
A Kollektív Ház, amely 1979-re épült fel Bodonyi Csaba tervei szerint. Az épület alapfelállása az egyén és a közösség viszonyának újszerű felfogásán alapult. Ennek a gondolkodásnak megfelelően két sávra választható szét Kollektív Ház. Az egyik a hotelszobákra emlékeztető privát lakótereké, a másik a közösségi tevékenységeké, ahol a tervezés, a játék, a kiállítások, a közös rendezvények tere valósult meg.
– Fiatalok számára akkor ez egy együttélési kísérlet volt és munkaközösség, részemről pedig egy kísérlet arra, hogy bebizonyítsam: a meglévő házgyári elemekből teljesen másképp is össze lehet rakni a tereket, melynek köszönhetően merőben más viszonyt lehet teremteni a természettel. Egy gerendát kivéve a kollektív ház valóban ugyanazokból az elemekből van összerakva, mint a körülötte található tízemeletesek – mondta az építész, aki hozzátette: bár reménykedett benne, hogy kísérletének lesz folytatása, ez elmaradt.
A ház eredeti funkciójában 1989-ig működött, az Északterv ugyanis felbomlott. Bodonyi Csaba elmondta, figyelmeztette az akkori döntéshozókat, hogy ebből az épületből nem szabad társasházat csinálni, mert akkor elvész a közösségi jellege. „Ez így is történt” – sommázta.
Ellentétes álláspontok
A társasházzá lett komplexum lakóközösségének egy része néhány hete, az éves lakógyűlésük után keresett meg minket, ezen az épület felújítása és azon belül a közösségi terek hasznosítása volt a téma. Mint azt megtudtuk: a lakók két opcióból választhattak. Érkezett hozzájuk egy ajánlat, mely szerint egy vállalkozó lakásokat alakított volna ki a közösségi terek helyén, cserébe olyan munkákat végzett volna el az épületen, melyre régóta nagy szükség lett volna.
A másik lehetőség pedig az volt, hogy a teret újból kiadják például közösségi rendezvények, kiállítások rendezésére, melyből szintén bevételük lehetne, amit a ház állagmegóvására tudnának fordítani. A lakóközösség két részre szakadt, emiatt döntés egyelőre nem született, és – ahogyan az lenni szokott – mindkét fél a másikat hibáztatja.
Lapunkat Bakos Mónika, Kovács Emília és Simon Zoltán keresték meg. Mindannyian hosszabb ideje laknak az épületben és látják a megörökölt problémákat. Ők azt mondják, régóta próbálnak támogatást szerezni a felújításhoz, de mindenhol falakba ütköznek. Ennek ellenére szeretnének megoldást találni a helyzetre. Ahogy mondták, hogy haladjanak, ők az értékesítést is támogatták volna, de nem zárkóznak el attól sem, hogy a közösségi teret megtartsák és például kiállításokat tartsanak benne, vagy – ahogyan régen – építész hallgatóknak mutassák be a különleges építészeti megoldásokat. Ez azonban ebben az állapotban lehetetlen.
Megtudtuk, ők úgy érzik, a ház régebbi lakói elleneznek minden olyan lépést, ami a ház megújítását szolgálja. Elavultak a nyílászárók, az elektronikai és a fűtési rendszer, a közösségi terek két évtizede csak raktárnak használhatók. Ennek ellenére véleményük szerint minden olyan felvetést megtorpedóznak, ami előrelendíthetné a ház sorsát.
Amint kiderült, a felújítás szükségességét a másik oldal sem vitatja. Rostás László, Ybl-díjas építész, Miskolc korábbi főépítésze, 1983-ban költözött a Kollektív Házba, ezzel pedig jelenleg az épület egyik, ha nem a legrégebbi lakója. Ő a változás legnagyobb problémáját abban látja, hogy a korábbi lakók, a MÉM tagjai szépen lassan elköltöztek, és az új lakóknak már kevésbé, vagy egyáltalán nem fontos az a közösségi szemlélet, ami ezt a komplexumot annak idején létrehozta.
„Tény, hogy a közösségi tér értékesítésére én azt mondtam: ez addig biztosan nem történhet meg, amíg én itt élek és a várost szolgálom. Szerintem ugyanis ez érték, amit meg kell őrizni, ha pedig beépítjük lakásokkal, nem sokban fog különbözni az épület a környező panelházaktól” – mondta.
Rostás László szerint a tér és a tetőterasz felújítására, szigetelésére 40-50 millió forint kellene, a problémát ő is abban látja, hogy ilyen különleges kísérletek rekonstrukciójára nincsenek pályázatok. „Hiszek benne, hogy ez még változni fog és lesznek még ennek a háznak szép napjai” – tette hozzá.
Megállapodás kellene
Végül a társasház közös képviseletét bő egy éve ellátó Otthonpontcom ügyvezetőjét kérdeztük a ház helyzetéről. Orbán Péter szerint a Kollektív Ház megújításával kapcsolatban a közösségi tér hasznosítása lehetne az első lépcső, addig is, amíg pályázat nincsen.
– Amíg azonban a két oldal között nincs megegyezés, mi is két tűz között vagyunk. A legfontosabb az lenne, hogy a lakók egyeztessék álláspontjaikat, megállapodásra jussanak, enélkül ugyanis nem tudunk kilépni a jelenlegi patthelyzetből – zárta Orbán Péter.
