Ugrás a tartalomra

A keresztény könnyűzene kapta a főszerepet szombaton az Ars Sacrán

Létrehozva
Minden korosztály képviselőjét várják, délutánig a Legyen ez a Te napod! dicsőítő alkalomra, az Avas-délre.
Kép
Ars Sacra dicsőítő nap
Örömhír kamaraegyüttes a Miskolc-Avasi Református Egyházközségből. Fotó: Mocsári László

A kortárs keresztény könnyűzenéé a főszerep a III. Miskolci Ars Sacra Fesztivál utolsó előtti napján, a Legyez ez a Te napod! dicsőítő alkalmon, szeptember 20-án, szombaton a jezsuita Isteni Ige Templomában, az avas-déli Fényi Gyula tér 4. szám alatt. Már hagyomány, hogy a fesztivál keretében egy teljes napot Isten dicséretének szentelnek környékbeli keresztény zenekarokkal és tanúságtevőkkel. 

„A remény zarándokai” – avasi felekezetek lelkiségi üzenetei, színes, színvonalas, változatos zenei programokkal, tanúságtételekkel és táncházzal várják az érdeklődőket. A közösségépítő és -formáló lelki nap ökumenikus áldással kezdődött. Műsorvezető: Enyedi Gabriella és Asztalos Júlia. A szereplők ebédjéről az Abaffy Gyula Evangélikus Szeretetszolgálat gondoskodik.

Kép
in_his_steps_zenekar_ars_sacra.jpg
A Sarokkő együttes TIREK ifi csapata és az In His Steps zenekar. Fotó: Avas-déli római katolikus plébánia Facebook

A gospel zenei világával minden generáció képviselőjét, így a fiatalokat is könnyen meg lehet szólítani. Az evangélium pedig mindenkinek szól, hívőknek és keresőknek egyaránt, miközben a jó szórakozás, vidámság is garantált. 

A Mindszent Karizma Közösség dicsőítő zenekara: 

Részletes program:
09:00 óra: Avasi egyházközségek lelkészeinek igehirdetése az Avas-Déli Római Katolikus Plébánia, Isteni Ige Templomában Koronkai Zoltán SJ jezsuita szerzetes, Boronkai József görögkatolikus parókus és Dandé András református lelkész részvételével.
09:30 Mindszent Karizma Dicsőítő együttes, művészeti vezető: Germus Csaba
10:00 Sarokkő Együttes TIREK ifi csapata, művészeti vezető Bodnár Balázs
10.30 In his steps együttes, művészeti vezető: Bodnár Balázs
11:00 Örömhír kamaraegyüttes, művészeti vezető Petróné Nyíri Zsuzsanna, a Nagycsaládosok Egyesületének titkára.
11:30 Petróné Nyíri Zsuzsanna tanúságtétele
11:50 Paramuzsikusok csengettyűs dicsőítése, művészeti vezető: Csekéné Altrichter Judit
12:10 Görömbölyi Általános iskola „Jól hangzik” diákkórus, dicsőítő műsora, művészeti vezető: Cserhalmi Ede József
12.40 Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola kórusa, művészeti vezető: Laskóné Sándor Ágnes
13:10 Záhorszki Hangó Viola, református teológiai hallgató tanúságtétele
13:40 A remény pásztora – színmű, a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium diákjainak előadása
14:10 Szent Ferenc Kisnővérei – dicsőítő zene, Hidasi Viktória Veronika nővér vezetésével
14:40 Zsekov Éva Mónika tanúságtétele
15:00 Vándorok dicsőítő ének- és zenekar, művészeti vezető: Zsekov Éva Mónika
15:30 CHORDS együttes, művészeti vezető: Eger Bisztricki László
16:00 Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium néptánc csoportja, Boncsérné Szinai Tünde vezetésével

Címkék

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.