Ugrás a tartalomra

Ingyenesen fogadja látogatóit az év utolsó hétvégéjén a múzeum

Létrehozva
Príma-díjjal ismerték el a Herman Ottó Múzeum munkáját. Ebből az alkalomból Dr. Szolyák Péter múzeumigazgató volt a vendége a Miskolc Televízió, Kilátó című műsorának szerda este. Szó esett a díj jelentőségéről, jelenleg futó tárlatokról és a háttérben zajló múzeumi kutatómunkáról is.
Kép
kilato_szolyak_prima-dij_miskolc_tv.jpg
Fotók: Miskolc Televízió

A 125 éves Herman Ottó Múzeum az egyik legmeghatározóbb kulturális intézménye Miskolcnak, amely tavaly elnyerte az Év Múzeuma díjat. Számos kiállítóhellyel és tíz fölötti gyűjteményi egységgel rendelkezik. Állandó, valamint időszaki kiállításokkal is várja az érdeklődőket. 

Az idén kapott Príma-díját úgy hálálja meg a Herman Ottó Múzeum, hogy december utolsó hétvégéjén ingyen fogadja a látogatókat az akkor nyitva tartó kiállítási helyszíneken és tárlatokon. (A lillafüredi Herman Ottó Emlékház már zárva lesz és a Régészeti Látványraktár kiállítása hétvégén nem látogatható.)

Megtisztelőnek tartják

- Közel száznegyvenen dolgozunk a Herman Ottó Múzeumban és ez a díj mindegyikünk számára nagy megtiszteltetés. A kollégák nagyon örülnek neki és mivel a Príma-díj és a kategória győztes díj is gyönyörű alkotás, ilyen szempontból is rácsodálkoznak – osztotta meg Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója. 

Kép
Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója

Elmondta, hogy a múzeum központi épületében a Pannon-tenger Múzeum három állandó természettudományos kiállítással rendelkezik és a képtár képzőművészeti tárlata is folyamatosan fogadja a látogatókat. Ezenkívül a Színháztörténeti Múzeumot a Thália-házban, a Miskolci Galériának otthont adó Rákóczi-házat, a Feledy-házat, a Petró-házat, a Régészeti Látványraktárat és Lillafüreden a Herman Ottó Emlékházat lehet megtekinteni. 

A legnagyobb ásványgyűjtemény

- Minden gyűjteményi egységben folyik olyan kutatómunka, ami a múzeumbarátok számára talán elsőre nem látványos. Ezek között azonban vannak olyanok is, amelyek túlmutatnak Miskolc, sőt vármegyénk határain is. Például az ásványgyűjteményünk különösen jelentős, ahol mintegy ezer válogatott ásványt lehet megnézni a Kárpát-medencéből. 

Több mint 23 ezer darabjával ez ma Magyarország legteljesebb ásványgyűjteménye, amelyből tizenkét új ásványt ismerünk.

– hívta fel a figyelmet a múzeumigazgató, hozzátéve, hogy öt nagy tudományterületen – régészet, történettudomány, természettudomány, képzőművészet, néprajz – végez kutatásokat a múzeum. 

Kiemelte, hogy az újonnan felbukkant ásványok közül hétnek a felfedezésében, azonosításában a már nyugalmazott Dr. Szakáll Sándor és Dr. Fehér Béla mineralógus-muzeológus, a Természettudományi Osztály vezetője közvetlenül részt vett. Továbbá ezen ásványok típuspéldánya is a Herman Ottó Múzeumban található. 

Kép
Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója

- Az év szinte minden napján a régészeink dolgoznak terepen. Munkájukat mostanában a nagy felületű feltárások jellemzik Hejőpapiban és Bükkábrányban. Utóbbi helyszínen egy 200 síros bronzkori temetőt és egy 180 síros Árpád-kori temetőt tártak fel a kollégák. Emellett több kutatásunk érinti a környékbeli kolostorokat és várakat. Például a szentléleki pálos kolostort, a szádvári várat, vagy cserépvárat. Ezekben a régészeti feltárást műemlékvédelmi munka, felújítás is követte – számolt be Szolyák Péter. 

Ajánlotta, hogy Szentlélekre az okostelefonjukat is vigyék magukkal a kirándulók, mert ennek segítségével QR-kódos kiállítás részeseivé válhatnak a pálos kolostorromnál. 

Ősi felfedezések a Kőlyukban

- A Herman Ottó Múzeum számára szinte kötelesség, hogy a barlangkutatásokat és azon belül az őskőkor kutatásokat folytassa. 1891-ben a Bársony-házi szakócák megtalálásával Miskolcról indult ez a tudomány. 2021 óta már két pályázatot tudhatunk magunk mögött. Ennek keretében a Kőlyuk 1-es barlang kutatása folyamatban van és hamarosan nemzetközi szintű publikáció jelenik meg belőle. Bízunk benne, hogy a pályázati forrásokat is sikerül magasabb szintre emelni, mert az OTKA pályázatot célozzuk meg – részletezte. 

Kép
Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója

Elárulta, hogy a Kőlyuk 1-es barlangban a jégkori ember nyomait keresték és 32-39 ezer éves csontmaradványokra leltek. Ugyanakkor a középső neolitikum és a késő bronzkor leleteit is megtalálták, például sírokat, temetkezési emlékeket, sőt még egy tűzhelyet is. Mostanra több mint 1300 lelet került elő ezen a helyszínen. 

Szolyák Péter könyvajánlója:

  • „Az érték összeköt” című képes album a 125 éves Herman Ottó Múzeum történetét mutatja be gyűjteményi egységenként haladva.
  • A „Város, falu, városrész” című kötet a történettudományt és a néprajzot egyszerre reprezentálja Görömböly, Hejőcsaba, Szirma és Miskolctapolca történetén keresztül. A kutatást a Miskolci Egyetemmel közösen végezte a múzeum 2019-2023 között a Falu a városban projekt keretében.
  • „A Miskolci Művésztelep 1921-1952” című könyv a művésztelep első néhány évtizedét dolgozza fel Pirint Andrea művészettörténész-főmuzeológus, a Képzőművészeti Tár osztályvezetőjének tollából.
  • „A bodrogközi szőttes”, „A szentistváni matyó viselet”, valamint „A szentistváni matyó hímzés” című kötetek Viszóczky Ilona néprajzos-muzeológus és Baranyi Mária szerzőtársa tollából, amelyek néprajztudományi kutatásokat bemutató és egyben a ma is dolgozó népi iparművészeket segítő munkák. 

Ez is érdekelhet

Kampányakkordok békére hangolva: újra Miskolcon járt a Fidelitas
MiskolcBelföld
"A jövőnk a béke!” mottóval rendezett Civil Akadémiát csütörtök este a Civil Összefogás Fórum (CÖF) miskolci klubja.
Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.