Krisztus születésének ünnepe az ünnepek forrása. Az Úr minden ünnepe, a vízkereszt, a színeváltozás, a kereszt, a feltámadás és a mennybemenetel a karácsony folyománya. Karácsony nélkül nem lenne feltámadás, ugyanakkor a
feltámadás nélkül Isten megtestesülésnek célja nem teljesedett volna be. Az Úr minden ünnepét egységben kell látnunk. Különválaszthatjuk őket, hogy egyenként megünnepelhessük, és alaposabban megvizsgálhassuk a bennük rejlő üzenetet, tartalmat. Az isteni liturgián az isteni megtestesülés minden eseményét átéljük. Az atyák szerint az isteni liturgia mindig karácsony, de mindig húsvét és pünkösd is.
Szent Pál apostol Krisztus megtestesüléséről szólva a görög kenószisz kifejezést
használja, ami önkiüresítést jelent.
„Ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban is megvolt, aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig” (Fil 2, 5–8).
Krisztus önkiüresítése nemcsak azt jelenti, hogy szegényként született, hogy menekült és üldözött volt, hogy földi életében sokat szenvedett és szembe kellett néznie az emberek gyűlöletével, hanem elsősorban azt, hogy magára vette
a halandó és szenvedő emberi természetet. A teremtetlen Isten elfogadta a teremtett emberi természetet, az Isten Fia személyében a teremtett egyesült a teremtetlennel. Ezt az eseményt nevezzük a Fiú önkiüresítésének, Krisztus szegénységének.
A kenószisz (önkiüresítés) nélkül nem valósult volna meg az ember átistenülése, az ember felemelése és Istennel való egyesülése. Ugyancsak az önkiüresítés tanítja meg nekünk, mi is a szeretet. A szeretet áldozat, felajánlás és önátadás. Ezért minél inkább megvilágosodik és közelebb van valaki Istenhez, annál inkább megéli az önkiüresítés üdvözítő igazságát.
