Ugrás a tartalomra

Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartottak a Vasgyár városrészben

Létrehozva
A köztéri italozást, az illegális hulladéklerakókat, a kóbor kutyákat, a hajléktalanok tanyáit és a szociálisan rászorulók helyzetét is vizsgálták a városrészben a MIÖR munkatársai.
Preview Image
Rendészeti ellenőrzés a Vasgyárban. Juhász Ákos képgalériája

A lakossági igényre válaszolva hirdették meg az újabb fokozott és célzott rendészeti akciót Miskolcon, a Vasgyár városrészben, január 22-én, csütörtök délelőtt. A bejárás egyik jellegzetes helyszíne a Vasgyári Rendelőintézet melletti elhagyatott épület volt, ahová stábunk is követte a rendészeket. 

- Lakossági bejelentések érkeztek a Miskolci Önkormányzati Rendészethez (MIÖR) és járőrtársaink által szerzett saját tapasztalataink is indokolták, hogy kiemelt rendészeti ellenőrzést tartsunk a városrészben. Továbbá önkormányzati képviselői bejelentésekből gyűjtöttük össze azokat az információkat, amelyeket most ellenőrzés alá vonunk – nyilatkozta stábunknak Kovács László Csaba, a MIÖR igazgatója. 

Kép
Rendészeti ellenőrzés a Vasgyárban
Fotók: Juhász Ákos

A jellemző problémák közül kiemelte, a köztéri italfogyasztás időszakos megjelenését a helyszínen, az elhanyagolt, szemetes ingatlanokat, valamint a kóbor kutyák jelenlétét. 

- A Vasgyári Rendelőintézet melletti romos épületbe hajléktalanok szoktak beköltözni. Az ő egészségük, illetve életük védelme érdekében is megtekintjük ezt az ingatlant. Általában odafigyelünk arra, hogy ebben a környezetben élhetnek olyanok, akik az időjárási körülmények miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Velük is igyekszünk felvesszük a kapcsolatot, és a Miskolci Egyesített Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Intézményt (MESZEGYI) is értesítsük róla – részletezte. 

Kép
Rendészeti ellenőrzés a Vasgyárban

- Nagyon sok lakossági megkeresést kapunk azzal kapcsolatban, hogy milyen területeken kellene tovább erősíteni a rendet. Mi erre fogékonyak vagyunk, hiszen a rend Miskolcon nem lehet alku tárgya. Tehát van igény a célzott és fokozott rendészeti akciókra és általában azt látjuk, hogy nagyon komoly eredményei vannak – hangsúlyozta Hollósy András, Miskolc alpolgármestere, miniszteri biztos.

Elmondta, éppen ezért nem ez az első eset, hogy kiemelt rendészeti akciót szerveznek a MIÖR-rel közösen. Legutóbb például a történelmi Avas városrészben jártak, ahonnan egy több éve láncra vert kutyát sikerült megmenteniük azonnali intézkedéssel a Diósgyőri Szurkolók az Állatokért Alapítvány – DSZÁ Állatmentés segítségével, amiről a videó ITT tekinthető meg. 

Kép
Rendészeti ellenőrzés a Vasgyárban

- A Vasgyár városrészben az illegális hulladéklerakókat vizsgáljuk és azokat a személyeket, akik nem tudják a közösségi normákat betartani. Esetleg italoznak, vagy vegzálják az itt élőket, amit már többször jeleztek nekünk a helyi lakosok – fejtette ki az alpolgármester. 

Végül köszönetet mondott a MIÖR munkatársainak, hogy ebben az időszakban is helytállnak és komoly eredményeket érnek el.

Címkék

Ez is érdekelhet

Kvaterka - Margit Pince
Új lendületet kap az Avasi Kvaterka
MiskolcKultúra
Az Avasi Kvaterka idén sport- és egészségtudatos programokkal bővül. A szervezők célja, hogy a közösségi élmény mellett az aktív életmódot és az Avas értékeit is erősítsék.
Nem maradnak éjszakára
MiskolcKultúraEgyház
Sok éven át 25 órán át olvastak fel Wass Albert-műveket, most már egyestés programot szerveznek. Pénteken este 6 órától lesz a Miskolci Wass Albert zenés-irodalmi felolvasó est.
Rendészeti ellenőrzést tartottak Komlóstetőn
Miskolc
Kiemelt rendészeti ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) Komlóstetőn csütörtökön. Az akcióban részt vett Hollósy András, Miskolc alpolgármestere is, valamint Bajusz Gábor önkormányzati képviselő.
Mathiász János emlékezete szakmai borkonferencia. Fotó: Rogosz Péter
Mathiász János emlékezete és a jövő borászata Miskolcon
MiskolcGazdaságOktatásKultúraÉletmódGasztroSzabadidőTudomány
Szakmai konferenciával és filmvetítéssel tisztelegtek a neves szőlőnemesítő, Mathiász János emléke előtt csütörtökön Miskolcon, az MTA MAB Székház épületében.