Ugrás a tartalomra

A 18. Mazsaroff-díjat Gégény-Barati Noémi kapta

Létrehozva
A magyar kultúra napján adták át az idei Mazsaroff-díjat Miskolcon, amelyet ezúttal Gégény-Barati Noémi képzőművész vehetett át. A rangos elismeréshez hagyományosan egy egyéni kiállítás is kapcsolódik a Miskolci Galériában, ahol a díjazott aktuális munkái mutatkoznak be.
Kép
Mazsaroff-díj Fotó: Osztie Tibor
A Mazsaroff-díjat Gégény-Barati Noémi képzőművész vehette át. Fotó: Osztie Tibor

A kiállítás Horváth Rita Mazsaroff-díjas képzőművész munkáin keresztül nyújt átfogó képet az alkotó eddigi és jelenlegi kutatásairól. A válogatás során tudatosan kerültek egymás mellé régebbi és újabb művek.

– Alapvetően a hiánnyal és a pusztulással foglalkozom, de ennél a kiállításnál a „jelenlét” vált a hívószóvá. A szobortöredékek, torzók és az üres terek mind ezt a kérdést járják körül – fogalmazott.

A díjazott számára különösen fontos, hogy Miskolcon mutathatja be munkáit. Mint elmondta, középiskolai évei is a városhoz kötik, ezért nagy öröm számára, hogy itt állíthat ki, ahol barátai, ismerősei és rokonai is könnyebben megtekinthetik az alkotásait. A „jelenlét” tematikája egy nagyobb lélegzetvételű sorozat kezdete, amelyet az év során tovább szeretne kibontani, és ősszel egy újabb kiállításon is bemutatna.

Kép
Mazsaroff-díj Fotó: Osztie Tibor
Fotó: Osztie Tibor

A tárlatot Mátrai Erik képzőművész nyitotta meg, aki kiemelte: Horváth Rita munkásságát régóta követi.

– Nem egy-egy művet emelnék ki, hanem azt, hogy ez az anyag mennyire egységes. Következetes, magas színvonalú munka, amely egy jól felismerhető gondolati íven halad – fogalmazott.

A díjátadón Kákóczki András, a Miskolci Galéria tagintézmény-vezetője hangsúlyozta: a Mazsaroff-díj különleges helyet foglal el a város kulturális életében.

– A magyar kultúra napja nemcsak az irodalom, hanem a képzőművészet ünnepe is. A Mazsaroff-díj egy magánember által alapított elismerés, amely fiatal, Miskolchoz kötődő alkotókat támogat, és amelyhez a Miskolci Galéria már a kezdetektől társult azzal, hogy a díjazott önálló kiállítással mutatkozhat be – emelte ki.

Kép
A Mazsaroff-díjat Gégény-Barati Noémi képzőművész vehette át. Fotó: Osztie Tibor
Fotó: Osztie Tibor

A Mazsaroff-díjat 2008-ban alapította Nikolaeva Marija, Mazsaroff Miklós özvegye, és 2009 óta adják át minden évben a magyar kultúra napján.

– Ez már a tizennyolcadik alkalom, hogy egy fiatal, Miskolchoz kötődő művész részesül ebben az elismerésben – mondta a díj alapítója.

A Horváth Rita munkáit bemutató kiállítás március 1-jéig látogatható a Miskolci Galériában, keddtől vasárnapig 9 és 17 óra között.

Címkék

Ez is érdekelhet

Csöbör Katalin gratulált Juhász Rolandnak, de nem adja fel
Miskolc
Nem adom fel, folytatjuk, a legközelebbi választáson győzni fogunk – mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje a borsodi 1-es választókerületben.
Megkezdődött a jegyzőkönyvek feldolgozása a miskolci városházán
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Vasárnap este 22 óra után megkezdődött a jegyzőkönyvek beérkezése a miskolci városházára, ahol a szavazókörök adatait folyamatosan dolgozzák fel. A munkát több választási szakember irányítja, miközben egymás után érkeznek a szavazókörök képviselői.
Hollósy András választás 2026 Fotó: Mocsári László
Gratulált Czipa Andrásnak, és felajánlotta a segítségét Hollósy András
Miskolc
Folytatja a munkát Miskolcért és Diósgyőrért, mondta a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje.
Nagy csatában kaptak ki a diósgyőriek. Fotó: magánarchívum
A lila-fehérek nyertek a piros-fehérek ellen
MiskolcSport
Röplabda: női NB I Liga, rájátszás, B-csoport, 6. forduló: 111 perc kellett a vendégek sikeréhez.