Ugrás a tartalomra

Toldi Miklós táncban kel életre a miskolci színpadon

Létrehozva
„Nyomó rudat félkezével kapta vala” – Tegyi Kornél így mutatja az utat Budára. Színpadra viszi Toldi Miklós történetét a Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett. Nem is akárhogyan: táncjáték formájában.
Kép
Toldi táncjáték a Kamaraszínházban
Toldi Miklós szerepében Tegyi Kornél. Fotó: Mocsári László

A Miskolci Nemzeti Színház és a Miskolci Balett új bemutatóval készül a héten. Szombaton Arany János Toldi című műve alapján, Kozma Attila rendezésében és koreográfiájával mutatják be legújabb táncjátékukat.

Toldi Miklós kalandos története, hőstettei, küzdelmei és harcai elevenednek meg a színpadon táncjáték formájában.

Kép
Toldi táncjáték a Kamaraszínházban
Toldi táncjáték a Kamaraszínházban. Fotó: Mocsári László

Táncjáték Toldiról

A szereplők minden mozdulata részletesen megkoreografált. Toldi harcjelentei elkápráztatják a nézőt, lebilincselő minden mozdulat: ahogy a farkasokkal táncolva küzd, vagy ahogy a táncosokból összeáll a bika teste és együtt mozog a Toldiéval. Mindeközben a történetet Gáspár Tibor narrálásával hallgathatjuk, de a Toldit játszó Tegyi Kornél is kap prózai szerepet a táncjelenetek között.

Tegyi Kornél komoly kihívással néz szembe Toldi szerepében. Ő a darab egyetlen szereplője, akinek prózai szerepe is van, emellett pedig folyamatosan együtt él a koreográfiával. Minden pillanatban koncentrálnia kell arra, hogy fizikálisan képes legyen teljesíteni a feladatot, hogy odaérjen időben egy zenei pontra, vagy hogy úgy emelje meg a táncos kollégáját, hogy ő biztonságban érezze magát. Bár fizikailag nagyon megterhelő számára a szerep, nagyon élvezi a kihívást.

- Teljesen más munkaforma, mint amit én eddig megszoktam. Iszonyatosan nagy terhelést jelent a testemnek és a fizikumomnak. Egészen eddig azt gondoltam, hogy jó állapotban van, most viszont kiderült, annyira mégsem, hogy egy ilyen főpróbahetet, ami naponta akár négy próbát is jelent, azt gond nélkül kibírjon. Mindenhol fáj, de emellett pedig nagy öröm is ezt csinálni - mondta a Toldit játszó Tegyi Kornél.

Kép
Toldi táncjáték a Kamaraszínházban

Toldi a hős

Az elnyomásból kitörő szegénylegény, aki megküzd az igazáért és jobbágysorból vitézzé emelkedik, közismert alakja a magyar irodalomnak. Toldi Miklós a nehézségeket legyőzve három próbát áll ki: először megküzd a farkasokkal, ahol a saját életét menti, majd a bikával, amikor már a polgárok élete van veszélyben, és végül a cseh vitéz ellen is győzedelmeskedik, ezzel pedig a nemzetet szolgálja.

Rusznyák Gábor rendező segített abban, hogy ebből az Arany János balladából olyan részeket vegyenek ki, melyeket úgy táncszínpadra lehet vinni, hogy a nézők követni tudják a történetet – mondta Kozma Attila, a Toldi rendezője és koreográfusa.

Hogy ez miként sikerült, az március 7-én, szombaton, a Kamaraszínházban tartandó bemutatón derül ki. Ezt követően március 24-én, 18 órától is, szintén a Kamaraszínházban megtekinthető a Toldi táncjáték.

A Miskolci Balett az elmúlt évekhez hasonlóan egy gyermekek és felnőtt nézők számára is szórakoztató előadással igyekszik a táncműfajhoz szoktatni a közönséget.

Preview Image
Toldi táncjáték a Kamaraszínházban. Mocsári László galériája.

Toldi
rendező: Kozma Attila
író: Arany János
műfaj: táncjáték
bemutató: 2026. 03. 07.

Ez is érdekelhet

Ifjúsági nappal szólították meg a fiatalokat a belvárosban
MiskolcEgyházSzabadidő
Különleges istentisztelettel és nyitott ifjúsági nappal várták a fiatalokat és családokat vasárnap a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközségben, ahol közösségi programokkal erősítették a fiatalok megszólítását.
Képgaléria
Régiségvásár
Veterán autókat csodálhattak a régiségvásárra kilátogatók
MiskolcSzabadidő
A retro hangulatot fokozta a Classic Motorsport Club & Coffee veterán autós felvonulása a májusi Miskolci Régiségvásáron.
Életfogytiglani szabadságvesztést kapott a házaspárt bántalmazó vádlott
MiskolcBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki egy miskolci ingatlanba betörve okozott egy házaspárnak életveszélyes sérülést.
Kisvárda MG II - DVTK II F4R
Ötgólos meccset játszott a Diósgyőr
MiskolcSport
A DVTK II F4R csapata NB III-as bajnokin lépett pályára. A Kisvárda MG II vendége volt a DVTK II F4R.