Ugrás a tartalomra

Százévesen is rendszeresen jár fürdőbe Ilonka néni

Létrehozva
Irigylésre méltó az az aktivitás, amiről Hájas Albertné Csík Ilona Győri kapui lakos tett tanúbizonyságot 100. születésnapján, akit az önkormányzat részéről a város polgármestere és alpolgármestere köszöntött hétfőn. Próbáltunk rájönni a titkára.
Kép
ilonka_neni_20260831_ja-3.jpg
Ünnepi pillanatok. Fotók: Juhász Ákos

Századik születésnapját ünnepelte augusztus 31-én Hájas Albertné Csík Ilona Győri kapui lakos, akit ebből az alkalomból Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere és Hollósy András, Miskolc alpolgármestere köszöntött virággal, csokival és emléklappal.

Ilonka néni a hetvenes évek óta lakik Miskolcon, és ahogy mindig is, úgy máig aktív életet él. Fia és menye társaságában találkoztunk vele, akik a finom, tűzijátékkal díszített születésnapi tortából is megkínáltak minket.

Kép
Ilonka néni 100 éves. Fotó: Juhász Ákos

– Jászberényi születésű vagyok. Egy üdülés során ismerkedtem meg a férjemmel, ezért költöztem a hetvenes években Miskolcra. Ebben a lakásban 1980 decembere óta élek, már egy jó ideje egyedül. Sok mindent csináltam. A vendéglátóiparban kezdtem dolgozni, ahonnan átkerültem egy élelmiszerüzletbe, majd Jászboldogházán a radiátorgyárba, és utána jött a családalapítás – sorolta Hajas Albertné, Ilonka néni.

Nem tudom, hogy mi lehet az oka, hogy ilyen hosszú életű vagyok. Az biztos, hogy egész életemben rengeteget dolgoztam és jó egészségem volt. Bár most már sántikálok kicsit, de egyébként hetente járok a mezőcsáti fürdőbe és a Búza téri piacra

– osztotta meg.

Kép
Ilonka néni 100 éves. Fotó: Juhász Ákos

Hozzátette, a fiataloknak azt ajánlja, hogy viselkedjenek rendesen és járjanak templomba, akkor talán ők is megérik a száz évet.

Elárulta, érkezésünk előtt a szociális gondozói jöttek el hozzá, hogy meglepjék. Unokája, aki Budapesten él családjával, két dédunokájával, a távolból köszönti. Több ismerőse, barátja szintén telefonon kereste fel az ünnepi alkalomból, illetve a Szent Anna templomban találkozott velük, ahová rendszeresen jár misére, még felolvasni is szokott „szemüveg nélkül”. Szobája falán láthattunk egy XIV. Leó pápa által aláírt emléklapot is, amelyet plébánosa ajándékozott neki.

Kép
Ilonka néni 100 éves. Fotó: Juhász Ákos

Tóth-Szántai József polgármestertől megtudtuk, hogy az elmúlt néhány hétben négy száz éves nénit is köszöntöttek, akik mind a Győri kapuban laktak. A negyedik emeleti régi társasházi főzőfülkés téglalakást pedig szívesen bejárta, mert mint elmondta, maga is ilyenben nőtt fel.

Címkék

Ez is érdekelhet

A 26-os felújítása madártávlatból
Megújult Miskolc egyik legfontosabb útszakasza: befejeződött a nagy avasi útfelújítási program
Miskolc
Április végén kezdődött, a napokban pedig befejeződött az avasi lakótelepen a Szentgyörgy, a Klapka és a Pattantyús utca teljes felújítása, amelynek révén teljesen megújult az Avas ütőerének számító közel 3 kilométeres útszakasz.
Erőművek Éjszakája - Nézz be a hőtermelés és távhőszolgáltatás kulisszatitkaiba!
MiskolcKörnyezet
A MIHŐ Kft. idén is csatlakozott a Magyar Energetikai-és Közmű Szabályozási Hivatal programjához, az Erőművek Éjszakájához, amelyet országszerte október 16-án rendeznek meg a Távhőszolgáltatás Napja apropójából. Délelőtt a Mesevár óvodásokat látták vendégül a Kenderföldi Biomassza Kazánházban.
Forrás kamarakórus
A közönséget is bevonják majd
MiskolcKultúraSzabadidő
Negyvenéves évfordulóját ünnepli a Forrás kamarakórus szombaton a Zenepalotában. A délután 4-kor kezdődő hangversenyen számos meglepetés is lesz.
I. Nagy Lajos Emlékmenet
700 fős történelmi seregszemle, lovagi párviadalok és látványos bemutatók Miskolcon - Íme a programok
MiskolcOktatásKultúraSzabadidő
Szombaton indul az I. Nagy Lajos Emlékmenet Miskolcon. Mutatjuk A „hétszázát!” elnevezésű rendezvény programjait.