Ugrás a tartalomra

Miskolc

Fotók: Osztie Tibor
Jön a február legkedveltebb miskolci eseménye
MiskolcÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
A februári Miskolci Termelői Napot átjárja a Valentin-nap hangulata.
Képgaléria
FIRST LEGO verseny és kiállítás az egyetemen
Két csapat is bejutott az országos döntőbe a Földesből
MiskolcBelföldOktatásBorsod-Abaúj-ZemplénTudomány
Robotépítő és programozó versenyt rendeztek Miskolcon február első hétvégéjén, ahol gyerekek és fiatalok mérték össze tudásukat. A Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnázium két csapata is kiemelkedően szerepelt.
Minden olyan gyorsan történt
KultúraMiskolc
Pillanatok alatt szerzett zenét Fassang László orgonaművész, a közönséggel együtt. Az előadás csütörtökön volt a Zenepalotában, ahol jótékony hangversenyt hirdettek az orgona felújításáért.
A szeretet és a rejtvényfejtés a hosszú élet titka
MiskolcBulvár
Kilencvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték Gálfalvy-Gallik Bélánét miskolci otthonában, aki 1936. február 12-én született Tiszacsegén, majd a férjével 1983-ban Tarcalról költöztek Miskolcra.
Két menüsor közül választhatnak ebédet márciustól a miskolci középiskolások
MiskolcOktatásÉletmódGasztro
Újabb szintet lép a miskolci közétkeztetés. Márciustól A és B menü között választhatnak ebédet a város középiskolásai. Ezzel párhuzamosan a Szilágyi Dezső Általános Iskolában elindítják az általános iskolai tesztprogramot is.
Erdélyi esküvő a vásznon Miskolcon
KultúraMiskolc
Csütörtök kora este a Művészetek Háza Uránia termében vetítették a Magyar menyegző című filmet, amelyet közönségtalálkozó követett a rendező, Káel Csaba, valamint a producer, Lajos Tamás részvételével.
Képgaléria
Farsang a Fazekasban
Hókuszpók, Süsü és Mézga család egy fergeteges miskolci farsangi buliban
MiskolcOktatásKultúraÉletmódSzabadidő
Kinyílt a mesekönyv, és a népmesék és mesehősök világba csöppentünk a Fazekas Utcai Általános Iskolában. Fergeteges februári farsangi buli volt péntek 13-án.
Nyílt nap a Miskolci Egyetemen
Felvételi hajrá: hétvégi ügyeletet tart a Miskolci Egyetem
MiskolcOktatás
A felvételi határidő közeledtével sok jelentkező az utolsó napokra időzíti a véglegesítést.
Megválasztották a két miskolci kerület választási bizottságainak tagjait
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Rendkívüli ülést tartott pénteken reggel 7 órától Miskolc közgyűlése. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei 01. és 02. számú országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottság (OEVK 1 és OEVK 2) tagjainak és póttagjainak megválasztása volt az egyetlen teendője a grémiumnak.
A városnak ezeken a pontjain tűnik fel lajtos kocsi pénteken
Miskolc
Pénteken három szakaszon is az ivóvízellátást érintő hibaelhárítási munkákat végeznek az ÉRV Zrt. munkatársai Miskolcon.
Az év első termelői napja
Furmint Február, Falka séta, Valentin-nap, Miskolci Termelői Nap - Színes programok várnak ránk hétvégén
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidőBulvárCelebhírek
Mozgalmas és élményekben gazdag hétvége várja a miskolciakat: a Valentin-naphoz kapcsolódó programok mellett családi rendezvények, különleges túrák, koncertek, borkóstoló és közösségi események is színesítik a kínálatot február 13. és 15. között.
Kiszelly Zoltán szerint az Európai Unió háborúba menetel
MiskolcVilágVélemény
A Századvég Közéleti Tudásközpont politikai elemzési igazgatója, a CÖF Klub Miskolc tiszteletbeli tagja volt a Kihelyezett Civil Akadémia vendége csütörtök este a TTH-ban.
Ködösen indul a nap, de később számíthatunk némi napsütésre
MiskolcKörnyezet
Pénteken a felhők közül több órára kisüt a nap a térségben, hajnalban helyenként kisebb eső kialakulhat, majd napközben említésre méltó csapadék már sehol sem várható.
Így közlekedhetünk Miskolcon pénteken
MiskolcKörnyezet
A Miskolci Városgazda péntek reggeli tájékoztatása szerint ma az alábbi helyeken számíthatunk útfelbontással, tereléssel járó munkavégzésekre.
Simán nyertek a piros-fehérek Dunaújvárosban. Fotó: magánarchívum
Bejutottak az elődöntőbe a Macik
MiskolcSport
Jégkorong OB I, negyeddöntő, 2. mérkőzés: hozták a kötelezőt a Macik.
Képgaléria
BYD elektromos busz tesztelése az MVK-nál
Sofőrök és utasok is tesztelhetik a BYD elektromos buszokat Miskolcon
MiskolcGazdaságKörnyezetBulvár
Annak érdekében, hogy minél több utas kipróbálhassa a beszerzés alatt lévő, új technológiájú közösségi járműveket, az MVK február 15-ig meghosszabbította a BYD B12 típusok tesztidőszakát.
Bohémélet Miskolci Nemzeti Színház. Fotók: Éder Vera
Hóesésben halt meg
MiskolcKultúra
Még a színészek is megsiratták Mimit, mikor szerelme kezei között meghalt a színpadon Puccini egyik legismertebb operájában, a Bohéméletben. A Miskolci Nemzeti Színház sajtónyilvános próbát tartott csütörtökön.
A DAM jövője: a miskolciak véleményére kíváncsiak
MiskolcBelföldGazdaságBorsod-Abaúj-ZemplénKörnyezet
Március másodikától Vasgyári Kör címen városi konzultációt indítanak.
Képgaléria
Az Avasi Gimnázium is esélyes a Richter Anna Díjra
Az Avasi Gimnázium a Richter Anna-díj döntőjében
MiskolcOktatásKultúra
Az Avasi Gimnázium pedagógus kategóriában bekerült a Richter Anna-díj legjobb három pályázója közé, mesére és látványos kísérletekre épülő természettudományos programjával.
Állatok karácsonya
Megérkeztek az idei év első újszülöttjei a Miskolci Állatkertbe
MiskolcÉletmódSzabadidő
Ők a 2026-os év első jövevényei a Miskolci Állatkertben.