Ugrás a tartalomra

Miskolc

Képgaléria
A fogyatékosság a normalitás egy variánsa - 25 éves a Szimbiózis Alapítvány
EgészségOktatásMiskolc
Huszonöt éve ad új esélyt és biztosítja a normális élet lehetőségét a Szimbiózis Alapítvány a miskolci fogyatékkal élőknek.
Hetvenötéves az egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara
OktatásMiskolc
Az évforduló kapcsán megrendezett emlékülésen Horváth Zita rektor és Fükő László kuratóriumi elnök mellett felszólalt és méltatta a kart Tóth-Szántai József polgármester és Latorczai János, az Országgyűlés alelnöke is.
Szegedi Dezső is visszatért az alma materbe
Miskolc
Hangoskönyvek a vakvilágban - Megyünk és elmondjuk! – címen elevenítette meg az írott szót a Vakok és Gyengénlátók Bükki Egyesületének delegációja a Miskolci Görögkatolikus Iskolában.
Szűrőnapra hívta tagjait a vakok és gyengénlátók megyei egyesülete
Miskolc
Az eseményt a Rotary Club Miskolc-Tapolca szervezte és itt adták át azt az adományt is, amit a szervezet a Rotary Club Miskolci Angyalokkal közösen gyűjtött össze az egyesületnek.
Ezüstérmet hozott el az MVK
Miskolc
Az MVK Zrt. idén nemcsak a kreatív bemutatkozásával hódította meg a zsűrit, de a szakmai versenyen is dobogós lett a Közúti Utaskapcsolati Dolgozók Országos Versenyén szerzett ezüstéremmel.
Ne csodálkozzon, ha futók százaival találkozik a hétvégén Komlóstetőn
SzabadidőMiskolc
Országos éjszakai bajnokságot és országos egyesületi váltóbajnokságot is rendeznek ugyanis a városrészben.
Miskolci nagytakarítás számokban – mutatjuk a további menetrendet is
Miskolc
Megkaptuk az első nap adatait.
Életbe lépett a forgalomterelés a Gömöri felüljárón
Miskolc
Következő állomásához érkezik a Gömöri felüljáró felújítása: vasárnap reggel 7 órától forgalomkorlátozást vezettek be a 3-as főút belvárosi szakaszán.
Futóverseny lassítja a forgalmat vasárnap
Miskolc
Október 20-án (vasárnap) rendezik meg az Egyetemvárosban a 23. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivált a Miskolc Egészséges Ifjúságért Alapítvány és a Marathon Club SE közreműködésével.
Szombat este forgalomkorlátozás miatt késhetnek az MVK járatai a Győri kapuban
Miskolc
Október 19-én, szombaton este a Győri kapu – Aba utca kereszteződésnél, a Győri kapu 48–50. előtti útszakaszon a rendőrség bizonyítási kísérletet hajt végre, ezért 19:45-től várhatóan 2 óra időtartamra részlegesen, illetve teljes egészében lezárják azt.
Rásegítő járatok közlekednek a DVTK és az MTK meccsére
Miskolc
Október 19-én, szombaton 17:30 órától rendezik meg a DVTK – MTK labdarúgó-mérkőzést.
Több zebrát is újrafestettek éjjel a belvárosban
Miskolc
Sötétedés után sincs megállás az őszi nagytakarítási programban – erről a Villanyrendőr gyalogátkelőhelyei tanúskodnak. 
Ünnepi nyitvatartás és parkolási rend október 23-án Miskolcon
SzabadidőMiskolc
A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. közreadta, hogyan alakul majd a parkolási rend a szerdai ünnepnapon az üzemeltetésében lévő
parkolókban. Mutatjuk.
Tapintható történelem – roadshowra indult a múzeum
KultúraMiskolc
A város iskoláit érintő eseménysorozat célja az, hogy a diákok jobban megértsék és megszeressék a történelmét, valamint megismerjék a múzeumi közeget.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt Potápi Árpád államtitkár
MiskolcBelföld
„Elment a magyar nemzetpolitika hű katonája. Isten veled, Árpád!” – jelentette be Semjén Zsolt a Facebook-oldalán Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár halálhírét.
Aki „nem a realitás talaján működött” – Hegyi Árpád Jutocsától búcsúztak
KultúraBelföldMiskolc
A nemrégiben elhunyt Hegyi Árpád Jutocsára emlékeztek csütörtökön a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínházának földszinti előcsarnokában. Mindazok, akik szerették és tisztelték a teátrum egykori igazgatóját, ezen a napon leróhatták kegyeletüket egy szál virággal.
Képgaléria
Százhúsz éves lett a Miskolci Egyetem elektrotechnikai intézete
OktatásMiskolc
A jubileumot konferenciával, kiállítással és szakmai nappal ünnepelték. 
Képgaléria
Színes programokkal zárta a szabadtéri szezont a Csengey-kert 
KultúraSzabadidőOktatásMiskolc
A zene, a tánc és a képzőművészet találkozott csütörtökön az MKK szabadtéri rendezvényhelyszínén. 
A vasúti menetrend változásához igazodva módosul néhány járat menetrendje szombattól
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Október 19-től, szombattól a 80-as vasútvonalon (Budapest – Hatvan – Miskolc – Sátoraljaújhely) végzett pályakarbantartási munkálatok miatt elrendelt részleges vágányzár III. üteme alatt egy másfajta módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok, ennek következtében ismét változik – többek között – az első és az utolsó vonatok indulási, illetve érkezési időpontja.