Miskolc
Nagy siker volt a „H2Ő – az ÉLET vize” címmel megrendezett utcai bizonyságtételi nap
Idén negyedik alkalommal rendezte meg utcai bizonyságtételi napját a Tiszáninneni Református Egyházkerület május 17-én, szombaton a Szent István téren.
Kilencedik alkalommal rendezték meg a Győri Kapui Vigasságokat
Diósgyőr kapujába, az Ifjúsági sportpályára várták a szervezők mindazokat, akik ezen a nem túl meleg napon is vágytak a jó levegőre és a szórakozásra.
Kedvezményes lakásra pályázhatnak a gyermekvédelemből kikerülő fiatalok
Még bő egy hétig, május 25-ig van lehetőségük regisztrálni magukat a gyermekvédelemből kikerülő fiataloknak, ha miskolci lakásra akarnak pályázni.
Három teherautónyi szeméttől szabadult meg a Csokonai utca
Jó hangulatú, közös takarításra várta az önkénteseket a Martinkertvárosba a kerület önkormányzati képviselője.
Közel húsz kilogramm kábítószerrel buktak le Miskolcon
Bűnösség megállapítása esetén 5 évtől 20 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabására nyílik lehetősége a bíróságnak.
Soproni erdőmérnök hallgatókat látott vendégül az Északerdő Zrt.
Zárótanulmányúton vettek részt az Északerdőnél a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karának ötödéves hallgatói, a dunántúli delegációval csaknem ötvenen érkeztek.
Kigyulladt egy ház Miskolcon, halálos áldozat is van
A Taksony utcába vonultak a vármegyeszékhely tűzoltói szombat reggel.
Csípős reggel, majd jönnek a gomolyfelhők
Szombaton kezdetben derültebb lesz az ég, majd északnyugat felől megnövekszik a felhőzet, Miskolcon délután némi eső is várható.
Megvan az elhunyt DVTK focista búcsúztatásának időpontja
A jövő héten lesz a temetése a tragikus hirtelenséggel elhunyt korábbi középpályásnak.
Nem engedik el a nyugdíjas bölcsődei munkatársak kezét
Harmadszor találkoztak a miskolci bölcsődékből nyugdíjba vonult dolgozók az avasi Napraforgó Bölcsődében.
Két keréken, rendőri kísérettel készülhettek fel a motorosok a szezonra
Vezetéstechnikai tréninget tartott pénteken a rendőrség a környékbeli motorosoknak.
„Ez a díj a szakmai életem megkoronázása”
Amikor telefonon közölték Tóth Judittal, hogy ő kapja ebben az évben a Benkő Sámuel szociális díjat, azt hitte, téves számot hívtak.
A Bükk szerelmese
Katona Ferenc, a Magyarország legmagasabban fekvő kempingjének is számító szentléleki Turista Park megálmodója és üzemeltetője kapta ebben az esztendőben a Miskolc város turizmusáért díjat.
Nemcsak oktat és tanít, de nevel is
Papp Zsolt munkájában a kezdetektől fogva nagy hangsúlyt fektet a tehetséggondozásra, a sportra és a diákszínjátszásra. Munkáját Miskolc városa pedagógiai díjjal ismerte el.
Rangos elismerésben részesült Kása Tamás
A tavalyi Európai Egyetemi Játékok miskolci szervezőcsapatának vezetőjének a munkáját Miniszteri Elismerő Oklevéllel jutalmazták.
„Ha képes vagyok rá, kötelességem segíteni”
Domoszlai Tamás mentőápoló több országos jelentőségű mentőakcióban is szolgálatot teljesített, amivel öregbítette Miskolc hírnevét.
A feljutás küszöbén álló és a Diósgyőrbe költözés
DVTK játékosokkal írhat történelmet az NB II-es Kolorcity Kazincbarcika SC labdarúgócsapata.
Ezeken a helyeken közlekedjen fokozott óvatossággal pénteken
Több mint ötven helyen kell félpályás útlezárásra készülni.
Két autó karambolozott az M30-ason, Miskolcnál
A Budapest felé vezető oldalon dolgoznak a tűzoltók.
Milliónyi kilométer baleset nélkül – miskolci sofőröket díjaztak
Vismeg Péter autóbuszvezető 1988 óta, Lendeczky Péter villamosvezető pedig 1992 óta dolgozik az MVK-nál munkájukat most országos szervezet is elismerte.