Miskolc
Rásegítő járatok közlekednek a DVTK – MTK labdarugó-mérkőzésre
Május 17-én, szombaton 20:00-tól rendezik meg a DVTK – MTK labdarúgó-mérkőzést. A nagy érdeklődésre való tekintettel az MVK Zrt. rásegítő villamosjáratokat indít, segítve ezzel a szurkolók könnyebb eljutását, illetve hazajutását.
Újjé, új évad: elkezdte a bérletértékesítést a színház
Nézőket és színházi embereket kérdeztünk, mit várnak a következő évadtól.
DVTK: újoncavatás jöhet, barcikai fiatal lehet a 35.
Baloldali védő kaphat lehetőséget az évad utolsó hazai bajnokiján.
A helyzet nehéz, de van potenciál a régiónk gazdaságában
Egyebek mellett ezt tudtuk meg a Figyelő TOP 200 – Észak-Magyarország gazdaságfejlesztő konferenciája elnevezésű rendezvényen, amelyen a térség lehetőségeit és a kihívásokat vették górcső alá.
Elhunyt a Miskolcon harminc évig szolgált Csókay Károly atya
Három évtizeden át szolgált Miskolcon az avasi plébánián és a jezsuita gimnazisták között.
Eldőlt: hétvégente kinyit az Avasi kilátó kávézója
A vendéglátóegység több mint két év szünet után a Borangolásra nyitott ki újra.
Rendszeres mezőgazdasági összeírást végez a KSH Miskolcon
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tájékoztatása szerint május 15. és 25. között rendszeres mezőgazdasági összeírást végez Miskolcon „Egyéni gazdaságok júniusi összeírása, 2025" címmel.
Ne rutinból autózzon ezeken a városi útszakaszokon!
Útlezárások és terelések bonyolítják az eljutást. A várható esőzés miatt azonban a kátyúzás csütörtökön szünetel.
A jogban, a közéletben és a családban is helytállt
Dr. Szikszai Attila lassan másfél éve nincs köztünk.
A HSA Group számára az ember nem erőforrás, hanem érték
Tíz éve kapcsolják össze a munkavállalókat és a foglalkoztatókat Miskolcon és a vármegyében.
Újabb elektromos buszt tesztel az MVK
Ezúttal egy Iveco E-WAY-re esett a miskolci közlekedési cég választása.
Lezárják az M30-as kistokaji le- és felhajtóját
A területen felújítás kezdődik, ami miatt várhatóan június 12-éig megváltozik a forgalmi rend. Mutatjuk, hogyan.
Lehmann Csongor Yokohamában kezdi a pontgyűjtést
A Tiszaújvárosi Triatlon Klub sportolója azombaton, Japánban kezdi meg a pontgyűjtést az idei világbajnoki szériaverseny-sorozatban.
Kívülről látja a világot
Minden elismerés nagyon fontos egy művésznek, amelyeket a munkáiért kap – vallja Lukács Róbert, a Kondor Béla képzőművészeti díj ez évi nyertese.
Nincs több trükközés Martinkertváros határában
A területre változtatási tilalmat vezetett be a közgyűlés.
Borsod krimigyárosa
Bánhidi Lilla újragondolta, mi pislog a miskolci kocsonyában. A Szabó Lőrinc irodalmi díjat az első miskolci krimi szerzője kapta idén.
Útfelbontás, kátyúzás - figyelmeztetést adott ki a Városgazda
Városszerte foltozzák az utakat, negyvennél több helyen pedig útfelbontással járó munkák miatt van félpályás útlezárás.
Folytatódott a Miskolci Zsidó Múzeum Baráti Kör előadássorozata
Egy diplomata-geostratéga volt kedd délután a baráti kör vendége, aki a magyar-amerikai kapcsolatokról beszélt.
Művészettel tettek a mentális egészségért
Május a mentális egészség hónapja, aminek alkalmából izgalmas összművészeti eseményre hívta az érdeklődőket a CiRMi és a Grizzly Music Pub.