Miskolc
Több éves kihagyás után újra megrendezik a Népkerti Pikniket
A program 2018-ban Gasztro Piknik néven indult, a nagy sikere miatt a következő évben, 2019-ben is megrendezték, azonban 2020-tól előbb a koronavírus világjárvány, majd az energia- és gazdasági válság miatt elmaradt. Egészen mostanáig.
Részvételi költségvetés: Egy hónappal tovább nyújthatók be ötletek
Így a nyári elfoglaltságok után több ideje marad az érdeklődő miskolciaknak átgondolni, milyen ötleteken keresztül tehetnék Miskolcot még élhetőbb hellyé.
Egy perc Miskolc - Kerékpárút fejlesztés, Népkerti piknik, Lógyógyász tábor
Érkeznek Miskolc legfontosabb hírei az elmúlt 24 órából egy percben.
Folytatják a lekopott útburkolati jelek újrafestését
A következő napokban az avasi városrészen, a Belvárosban, Görömbölyön és a város keleti részén dolgoznak majd a városüzemeltetési cég által megbízott szakemberek.
Bekeményít a kánikula, péntektől a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztás lép érvénybe
A másodfokú hőségriasztást még hétfőn rendelték el, ezt hosszabbították most meg és emelték a legmagasabb szintre, a várható 27 Celsius-fok feletti középhőmérséklet miatt.
Ismét álló tapssal jutalmazták az olaszok a miskolci szimfonikusokat
Három nagyszabású operagála koncertet tartott a Miskolci Szimfonikus Zenekar augusztus eleji olaszországi turnéja alatt.
A Jobbik-Konzervatívok kormányablakot követel Diósgyőrben
Egyebek mellett erről is beszélt a párt Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei, egyben a II. sz. választókerület elnöke, Kovács Imre István a városrészben tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Közlekedési infótár
Az MVK rásegítő villamosjáratokat indít a a DVTK - Kisvárda meccs miatt, de lesz menetrendváltozás forgalomkorlátozás okán, északázoo járatok indulnak majd az Állatkertek Éjszakáján és egy buszmegállót is áthelyeznek ideiglenesen a 101B vonalán.
Tartják az ütemtervet a kerékpárút-hálózat fejlesztésében
Négy szakaszon, összességében közel kilenc kilométeren épül kerékpárút Miskolcon. Csütörtökön, sajtótájékoztatón elhangzott: ütemterv szerint haladnak a beruházások.
Ötvennégy milliárd forintot várnak a magyar kormánytól az ácsi katódgyárra
LMP: Az Ácson, Bábolnán és környékben élők a gyár bejelentése óta követelik a beruházás leállítását.
Jobbik: A Fidesz-kormány egyfajta Soros-tervet hajt végre Magyarországon a migránsmunkásokkal
Az Orbán-kormány azon mesterkedik, hogy a hazánkat elhagyó több százezer magyar fiatal helyébe 500 ezer ázsiai vendégmunkást telepítsen be - hangsúlyozta Ander Balázs Mohácson.
MiNap-indító(2023.08.24.) - Időjárás, útinform, levegőminőség, horoszkóp
Nem árulunk el titkot: fülledt napunk lesz!
A tatárok Magyarországban - Díszelőadás a 200 éves miskolci színház tiszteletére
A tatárok Magyarországban című eredeti hazai költemény a jelenlegi miskolci társulat előadásában, amely több szempontból is különleges produkciónak ígérkezik.
Egy perc Miskolc – Díszelőadás, jubileum, új vezetőedző
Érkeznek Miskolc legfontosabb hírei az elmúlt 24 órából egy percben.
Jó szerencsét! – rendhagyó városnézés Perecesen
A perecesi és az ahhoz hasonló városnézések célja Miskolc ismert vagy rejtett értékeinek bemutatása minél szélesebb körben.
Szeptember végén jön a Miskolci Piknik
Első alkalommal rendeznek őszi gasztrofesztivált Miskolcon szeptember 22. és 24. között.
Önkénteseket toboroz a Civil Rádió Miskolc
A Civil Rádió Miskolc (CIRMI) 2014-ben, online közösségi rádióként kezdte el pályafutását. Délután négy és este hat óra között hetente többször is jelentkeztek különféle műsortematikákkal.
Az LMP ismét benyújtja az ügynökakták feltárását célzó javaslatát
Az LMP a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján, szerdán, huszonnyolcadik alkalommal is benyújtja az állambiztonsági múlt feltárását célzó törvényjavaslatát - mondta online sajtótájékoztatóján az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke.
DK: a kormány emelné a nyugdíjkorhatárt
A DK szerint emelheti a nyugdíjkorhatárt az Orbán-kormány a sajtóban nemrég kiszivárgott "titkos tervek" szerint - mondta Gy. Németh Erzsébet, az ellenzéki párt politikusa keddi online sajtótájékoztatóján.
DK – Miskolcról őszintén: hatpárti tárgyalások Miskolcért
Közleményt adott ki szerdán délelőtt a Demokratikus Koalíció miskolci elnöksége és az LMP Magyarország Zöld Pártja, melyet változtatás nélkül közlünk.