Ugrás a tartalomra

alpolgármester

Feldíszített kirakatok lesznek a belváros ékességei adventben
MiskolcSzabadidő
Vasárnapig lehet regisztrálni az adventi kirakatdíszítő versenyre. A legtöbb lájkot gyűjtő kirakat tulajdonosa értékes nyereményben részesül.
Miskolc Advent
Számos újdonsággal vár az adventi varázs már péntektől
MiskolcSzabadidő
Táncol majd a kilátó, lesz fényestés, jégpálya, gyerekprogramok, koncertek és minden, mi szem-szájnak ingere az adventi forgatagban. Természetesen begördül a sokszoros díjnyertes adventi villamos is.
A miniszteri biztos szerint a kérdés, háború vagy béke
MiskolcBelföld
A háborús pszichózisról, a jövő évi választásról és az ország előtt álló kihívásokról beszélt az űrkutatásért felelős miniszteri biztos Miskolcon.
A felsőhámori lakosokkal beszélgetett az alpolgármester
MiskolcKörnyezet
Hollósy András a lakossági tájékoztatót egyfajta kihelyezett városházának nevezte, hiszen népes szakembergárdával érkezett, hogy minél több kérdésre tudjanak azonnal érdemi válaszokat adni az embereknek.
Idén is keresik a legszebb adventi kirakatot Miskolc belvárosában
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Miskolc önkormányzata a tavalyi nagy sikerre való tekintettel ebben az évben is folytatja a hagyományt, és meghirdette a belvárosi adventi kirakatdíszítő versenyt.
Tágasabb helyre költözött a Supersum Közhasznú Alapítvány adományraktára
Miskolc
Az alapítvány vezetője szerint régen kinőtték már a korábbi helyet, és most az önkormányzat sietett a segítségükre, hogy egy közel háromszor nagyobb térben tudják kiszolgálni a fokozódó igényeket.
Negyedszázadát ünnepli a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola
MiskolcOktatás
„Nagyszerű embereket nevelt Miskolcnak és a hazának az elmúlt huszonöt évben a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola” – vallja az alpolgármester.
Képgaléria
Új elektromos autó átadása a Miskolci Állatkertben. Fotó: Juhász Ákos
Csendesen suhannak az őrzővédők az állatkertben
MiskolcÉletmódKörnyezet
Egy környezetbarát és alacsony zajkibocsátású elektromos járművet kapott a MiRend-Sec Vagyonvédelmi Kft., amelynek munkatársai a Miskolci Állatkertben használják majd új szerzeményüket.
Képgaléria
Átadták a Miskolci Egyetem új épületeit. Fotó: Juhász Ákos
Újabb megújult épületeket adtak át a Miskolci Egyetemen
MiskolcOktatás
Mintegy 8 milliárd forint összértékű projektek zárultak le az egyetemi étterem és konferenciaközpont, két kollégium, egy óvoda és munkatársi apartmanok átadásával.
Segítség a Győri kapu lakóinak. Forrás: google maps
Gáz nélkül maradtak a hideg napokon, segített az alpolgármester
Miskolc
Kellemetlen meglepetés érte a Győri kapuban élőket így ősz elején, a gázórák lecserélésével kapcsolatos vitás ügyek miatt egy ideig szünetelt a szolgáltatás, a gyors alpolgármesteri beavatkozásnak köszönhetően már újra melegek az otthonok.
Fogadóórát tart Hollósy András
Miskolc
Az október 22-ei eseményre október 20-án, hétfőn lehet sorszámot kérni a városházán.
Az időseket köszöntötték Bükkszentlászlón
Miskolc
Az idősek hónapja alkalmából Bükkszentlászló legidősebb lakóit köszöntötte Miskolc alpolgármestere és a körzet önkormányzati képviselője.
Szombat estétől még szebben ragyog az avasi református templom
MiskolcEgyházKörnyezet
Két önkormányzati képviselő támogatásával újult meg a műemléktemplom díszkivilágítása.
A mellrák elleni küzdelemre hívták fel a figyelmet a belvárosi vonulással
MiskolcEgészség
Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, amiről Miskolcon is minden évben megemlékeznek.
Képgaléria
Fazola nap
A Fazola-örökséget ünnepelték Újmassán
MiskolcSzabadidőKörnyezet
A Múzeumok Őszi Fesztiválja keretein belül 18. alkalommal rendezték meg a Fazola-napot az Újmassai Őskohónál.
Ismét egy roncsautóval kevesebb
MiskolcKörnyezet
Most a Győri kapu lett szegényebb egy ronccsal, de ennek az ott élők csak örülnek.
Menő cégek, jó állásokat kínáltak az állásbörzén
MiskolcGazdaságBorsod-Abaúj-Zemplén
Megbízható cégek, betölthető állásokkal várták a pályát és szakmát választó fiatalokat és az aktív álláskeresőket az Észak-Magyarország idei állásbörzéjén a Miskolc Városi Szabadidőközpontban.
Újra összeült a városházán a közétkeztetési tanács
MiskolcGasztro
A negyedévente ülésező grémium előtt egyebek mellett a miskolci közintézményekben felszolgált ételek minősége és mennyisége került terítékre.
Eljutási verseny és bicajos reggeli
Elektromos roller nyerte az eljutási versenyt
MiskolcSzabadidő
Idén is megrendezte az MVK a „Zöld metamobilitás” jegyében az immár hagyományos eljutási versenyt, amelyen villamos, elektromos busz, elektromos roller, kerékpár és futó mérte össze az erejét, vagyis az eljutási sebességét a Bagolyvártól a Városház térig.
Kishíján elvitte a vihar a szerencsekoncertet
MiskolcKultúraSzabadidőBulvár
Hatalmas és ingyenes bulira várta a Neoton együttes és Hevesi Tamás a miskolciakat Diósgyőrbe szombat este, de nem várt vendégként a zivatar is beköszönt a koncert előtt.