Miskolc
Szeniorok kaptak informatikai oklevelet
Harminc nyugdíjas ült vissza az iskolapadba, hogy megtanulja kezelni az internet nyújtotta lehetőségeket. Ráadásul digitális oktatásban tartották a kapcsolatot tanáraikkal és mentoraikkal, akik kandós diákok voltak.
Valószínűleg heccből rongálták meg két alkalommal is egy fiatal pár autóját
Mivel nem vitt el belőle semmit, gyanítható, hogy csupán a roncsolás öröme vezette az elkövetőt, amikor szétverte a húszéves autót.
Felavatták a támfalat a Miskolci Autista Alapítvány székhelyén
Felavatták a támfalat, új játszótér épült és a fűtési rendszert is korszerűsítették a Miskolci Autista Alapítvány székhelyén, a Vargahegyen. A támfal társadalmi összefogással készült, a játszópark építése és a fűtési rendszer felújítása pedig összesen 9 millió forintba került.
Szilágyi Szabolcs: komoly problémákkal küzd a rendőrség
A Velünk a Város képviselője örül, hogy javult a közbiztonság helyzete Miskolcon, de fontosnak tartja a rendőri pálya vonzóvá tételét, nélküle ugyanis már rövidtávon is bajba kerülhet szervezet.
Harminc év kapcsos zárójelben
A Miskolc Dixieland Band szerdán pótolta tavaly elmaradt jubíleumi koncertjét. Ennek apropóján beszélgettünk az elmúlt harminc év távlatában Balla Miklóssal, az együttes vezetőjével.
Emlékhely a modern magyar magánjog atyjának
Az emléktáblát a megyei ügyvédi kamara Dózsa György utcai épületének falán helyezték el.
Hetvenéves Pataky Attila
A miskolci születésű rockzenész munkásságát több díjjal is elismerték: 2012-ben kapta meg a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozatát, 2014-ben pedig Pro Urbe díjat adott neki szülővárosa, Miskolc.
Egyre többen választják a MVK-mobiljegy szolgáltatását
Bevezetése óta egyre népszerűbb a mobiljegy a miskolci közösségi közlekedésben, a telefonon jegyet és/vagy bérletet vásárlók aránya hónapról hónapra folyamatosan emelkedik. A legnépszerűbb mobiljegy díjtermék a vonaljegy, májusban már minden 16. vonaljegyet telefonon vásároltak meg az utasok.
Változik a villamosközlekedés a régiségvásár idején
Július 4-én, vasárnap 07:00-15:00 óra között a Tiszai pályaudvar és a Malomszög utca között villamospótló autóbuszok közlekednek. Az első pótlóbusz Tiszai pályaudvarról 07:10-kor, az utolsó 14:55-kor indul.
Karácsony Gergely jövő pénteken érkezik Miskolcra
A miniszterelnök-jelölt ismertetni fogja programjait, elképzeléseit – fogalmazott az eseményt bejelentő pénteki sajtótájékoztatóján Varga László országgyűlési képviselő.
Kékbe borult az Avasi Kilátó, a V4-eket ünnepeljük
Júliustól egy éven át Magyarország látja el a Visegrádi Négyek elnökségét, ami kiemelt jelentőséggel bír hazánk számára a nemzetközi turizmus újraindításában. Ennek tiszteletére július 1-jén, az elnökség átvételének napján kékbe, az elnökség és a V4 színébe borult az ország, egy estére országszerte számos kiemelkedő középület – köztük az Avasi Kilátó – kapott kék díszkivilágítást.
Csokorba szedték az álláslehetőségeket
A Miskolci Paktumiroda által szervezett állásbörzén tizenhat cég vagy szervezet kínált munkalehetőségeket.
Vasárnap esténként térzenél a perecesi bányász zenekar
Négy héten át lesznek térzenei koncertek a város különböző pontjain, ahol a nagy multú Perecesi Bányász Koncert Fúvós Zenekar lép fel. Az első most vasárnap este 6 órakor kezdődik a II. János Pál pápa téren.
A legkiemelkedőbb köztisztviselőket díjazták
A köztisztviselőket köszöntötte csütörtökön a megyei önkormányzat.
A hőség ellenére is lúdbőrzött a közönség
Nem a hideg rázta a hallgatóságot, hanem a zene miatti gyönyörűség futkosott az emberek hátán – ezt élhették át a Miskolci Szimfonikus Zenekar Promenád koncertjén résztvevők. Az együttes különleges módon zárta különleges évét.
Első háromoldali megállapodás az egyetemmel
Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem, a Hell Energy Magyarország Kft. és Szikszó önkormányzata. Az oktatási intézmény és a cég között már korábbi a kapcsolat, ehhez társult most a borsodi város is. Közös cél: a térségben tartani a fiatalokat.
Megjelent a rendelet: 5,5 millió oltott után még szabadabb lesz az életünk
Az egészségügyi intézmények kivételével beltéren sem kell majd maszk, és a védettségi igazolvány nélkül mehetünk majd például étterembe, moziba vagy színházba.
Konstruktív ellenzéki hozzáállást kér a Fidesz-KDNP-től a Velünk a Város frakció
Azt szeretnék, hogy a miskolciakat szolgáló közgyűlési előterjesztéseiket az ellenzéki képviselők is szavazzák meg. A legutóbbi ülésen a lakásrendelet módosítása nem „ment át” a fideszes politikusok tartózkodása miatt.
Mártír megemlékezés a miskolci avasi zsidó temetőben
A Holokauszt 77 évvel ezelőtt történt borzalmairól emlékeztek meg június 27-én Miskolcon.