Ugrás a tartalomra

Oktatás

Élménydús napot tölthettek az egyetemen hetedikes diákok
OktatásMiskolc
Tanulásra ösztönözték új mentoraik a Miskolci Egyetemen a vármegye különböző településeiről érkezett általános iskolás diákokat.
Képgaléria
Vizsgamunkáikkal kaptak helyet a művészeti palettán a Kós diákjai
KultúraOktatásMiskolc
A Kós Károly technikum végzős diákjai mutatják be alkotásaikat az Ady művelődési házban berendezett tárlaton.
TudásFeszt – Felnőtt Tanuló Napot rendeznek Miskolcon
OktatásMiskolc
Elsőként Miskolcon rendezik meg a TudásFesztet, ami a felnőttoktatást és a felnőttkori tanulást szeretné támogatni és népszerűsíteni – jelentette be pénteken sajtótájékoztatón Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja.
Az újabb duális tanév kezdetét ünnepelték a BorsodChemben
OktatásGazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vállalat idén negyedik éve csatlakozott a duális képzési rendszerhez és fogad a régió egyetemeiről, képzési helyeiről duális hallgatókat.
Hajnalonként szellőztetni kell az iskolákban
OktatásMiskolc
Mivel a szeptemberi hőséggel nem sokat tud kezdeni a kormányzat, elrendelték, hogy hajnali szellőztetéssel hűtsék az épületeket. Maruzsa Zoltán, a köznevelésért felelős államtitkár szerint a diákokat hazaküldeni nem lehet, mert tankötelezettség van, derül ki az Inforádió interjújából.
Rendőrök és polgárőrök vigyázzák a gyermekek lépteit a zebrán
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Ahogyan azt már megszokhattuk, az új tanév elején nem csak a diákokkal találkozhatunk a reggeli és délutáni csúcsforgalomban az iskolák környékén, hanem azokkal is, akik az utakon történő átkeléskor a testi épségüket óvják.
Elfogyott a nyári szünet, kezdődik a suli
OktatásMiskolc
A miskolci oktatási intézmények is készen állnak a startra, több helyen túl vannak már a csapatépítő gólyatáborokon, és az ünnepélyes évnyitókat is megtartották hétvégén.
Képgaléria
A Deszkatemplomban tartották a Kárpát-medencei református tanévnyitót
OktatásEgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az egyházközség négyszeres jubileuma alkalmából rendezhette meg a határokon átívelő jelentőségű rendezvényt.
Megérkeztek a kis gólyák a Jezsuba
OktatásEgyházMiskolc
Kétnapos, ott alvós gólyatáborral indítják a tanévet a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium új ötödikes diákjai.
Egy táskányi segítség – Több, mint száz családnak lett nehezebb az iskolatáska, de könnyebb az iskolakezdés
OktatásCelebhírekMiskolc
Rekordmennyiségű, 115 iskolatáska gyűlt össze a MiReHu és a Supersum Alapítvány közös jótékonysági akciójában, a táskákat a hulladékgazdálkodó cég tanszerekkel töltötte meg.
Közel ötvennégyezer gyereknek segítettek a Pedagógiai Szakszolgálat munkatársai tavaly
OktatásMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Tanévkezdő szakmai konferencián tekintették át a vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat előző évi tevékenységét és vázolták az előttük álló feladatokat a szakemberek, miközben új ismeretekre is szert tehettek.
Novák Vivien miskolci csellista hallgató arany minősítést szerzett a Danubia Talents-en
KultúraMiskolcOktatás
Büszke hallgatójára a Miskolci Egyetem Zeneművészeti Kara, aki a nemzetközi zenei szóló versenyen kiemelkedő eredményt ért el.
Célba ért a Miskolc Holding dolgozóinak sulikezdési adománya
OktatásCelebhírekMiskolc
A Miskolc Holding ismét meghirdette a tagvállalatai dolgozóinak a rászoruló családok számára az iskolakezdést támogató tanszergyűjtő kampányát, az összegyűlt adományokat a Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Szervezete juttatja el a címzettekhez.
A Miskolci Egyetem több oktatóját is állami kitüntetéssel ismerték el
OktatásMiskolc
Az államalapítás ünnepe, augusztus 20. alkalmából odaítélt állami kitüntetéssel ismerték el a Miskolci Egyetem több oktatójának a munkáját.
Állami kitüntetések augusztus 20-a alkalmából – a miskolci kötődésű díjazottak
KultúraMiskolcEgészségOktatásBelföld
Augusztus 20. alkalmából adományozható állami kitüntetéseket és a Népművészet mestere díjakat adott át Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter Zsigó Róberttel és Závogyán Magdolnával, a tárca államtitkáraival múlt pénteken Budapesten, a Pesti Vigadóban.
tanszer vásár auchan
Hogyan spórolhatunk a tanszereken?
Oktatás
Sokan panaszkodnak arra, hogy a tanszerek árai (is) az egekbe szöktek. Az áruházak ugyan minden évben akciókkal csábítanak a vásárlásra, csak valahogy évről évre egyre mélyebbre kell nyúlni a pénztárcába a szülőknek.
Ezüstéremmel tért haza Molnár István Ádám földesista diák a diákolimpiáról
OktatásBelföldMiskolc
Három ezüstérem és egy összesített harmadik helyezés: ez a magyar csapatok mérlege az idén először megrendezett Nemzetközi Mesterséges Intelligencia Diákolimpia (IOAI) után közölte közösségi oldalán a Neumann Társaság.
akkor és most egyetem főépület
A tudáson alapuló innovációért és a vállalkozóvá válás ösztönzéséért kötöttek együttműködést
OktatásGazdaságBelföldMiskolc
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Nógrád Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a Miskolci Egyetemmel.
Elhunyt Ragályiné Hajdú Zsuzsanna, a Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ vezetője
OktatásMiskolc
Augusztus 3-án, életének 65. évében elhunyt Ragályiné Hajdú Zsuzsanna, az Oktatasi Hivatal (OH) Miskolci Pedagógiai Oktatási Központjának (POK) vezetője. Ragályiné Hajdú Zsuzsanna csaknem 10 éven át vezette az OH miskolci szervezeti egységét.
Barangolás a művészet világában
KultúraOktatásMiskolc
Szó szerint barangoltak egyik kiállításról a másikra a különleges napközis tábor résztvevői.