Ugrás a tartalomra

Retro majális: Nosztalgiázzon a Csanyikban május elsején

Balogh Csilla / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. április 30. kedd 11:48
A városvezetés két évvel ezelőtt döntött arról, hogy visszaállítja a régi majálisokat Miskolcon.
Képünk a tavalyi majálison készült a Majális parkban / Fotó: Horváth Csongor

Hazánkban 1946 óta ünnepeljük a munkásmozgalmak által elért eredményeket. Kezdetben ezeken a napokon kötelező volt részt venni nagy ünnepségeken és felvonulásokon. Mára azonban a kikapcsolódásról, a szórakozásról és a pihenésről szól a nap. – A régi majálisok helyi története Miskolc munkásmozgalmi múltjából adódik – mondta Varga Andrea a Miskolc Tv Kilátó című műsorában. Az alpolgármester emlékeztetett, hogy a ’46-os indulásnál sok munkásmozgalommal összefüggő esemény volt, amelyen találkoztak egymással a munkavállalók és beszélgettek, szórakoztak egymással. Később a polgári és a munkásmozgalmi gondolkodás közös gondolkodásának folyományaként a majális ünnepségek úgynevezett Polgári Piknik rendezvényekké váltak, miközben a városlakók múltja, identitása, miskolcisága továbbra is a munkásmozgalmi eseményekhez, a nagy gyárakhoz és közösségeikhez kapcsolódott.

A régi csanyiki majálisok visszaállítása a városlakók kérésére és jelzései alapján fogalmazódott meg a városvezetésben két évvel ezelőtt. – A városlakókban még ma is élnek a régi hagyományok, a közös főzések, és családi együttlétek örömének emlékei – fogalmazott Varga Andrea.  Az alpolgármester fontosnak nevezete a történelmi múltunkból eredő érzések megélését. Rámutatott, hogy május elsejéhez nem csupán a munkásmozgalmi múlt, hanem néphagyományok is kötődnek, mint például a májusfa állítás vagy a májuskosár. Május 1-én a múlt összekapcsolódik a néphagyományokkal és a családok közösségi szükségleteivel. Ma a majális egy nagy közös ünneplés, ahol a családok találkoznak egymással, ahol kulturális programok vannak, ahol lehetőség nyílik arra, hogy közösen és együtt kikapcsolódjunk, egymásra figyeljünk.

Az idei csanyiki majális programjait a Miskolci Kulturális Központ szervezi. A programokról Fedor-Szabó Zsuzsa az intézmény marketingvezetője beszélt. Mint mondta, igyekeztek úgy összeállítani a programokat, hogy azok valóban közösségi élményeket nyújtsanak, és a jó hangulatot elsősorban miskolci együttesek, csoportok, formációk teremtsék meg. A nosztalgiamajális 10 órakor kezdődik egy felvonulással. A programok mellett egész nap vidámpark, ugrálóvár, lézerharc, íjászat, lovagoltatás, arcfestés, környezetvédelmi foglalkoztató, kertészeti tanácsadás, ültetés, lufihajtogatás, gasztronómiai és kézműves vásár is várja a kicsiket és a nagyokat.

A nosztalgiamajális ünnepi programjai a Majális parkban:

10:00 Miskolci Mazsorett Együttes és a Vaga Banda gólyalábasok felvonulásával kezdődik a Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar közreműködésével
10:15 Miskolci Mazsorett Együttes
10:30 KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes
10:45 Vaga Banda Gólyalábasok
11:15 Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar
11:30 Májusfa díszítés a Miskolc Városi Diákönkormányzat közreműködésével
12:10 AdHoc Vokál
13:00 Veres Pál Miskolc MJV polgármester ünnepi köszöntője
13:10 Latin Projekt
14:30 Rock’n Roll Forever Band
16:00 Abba Sisters
18:00 Első Emelet
A szervezők felhívják a látogatók figyelmét, hogy parkolóhelyek korlátozott számban állnak rendelkezésre.

Az MVK Zrt. ingyenes rásegítő járatokat indít a helyszínre, melyről bővebb információ és a menetrend elérhető az mvkzrt.hu honlapon és a mobilalkalmazáson.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!