Ugrás a tartalomra

Hatszáznál is több gyereknek hozott ajándékot a Supersum Mikulása

Létrehozva
Előadással és természetesen mikuláscsomaggal lepte meg a gyerekeket pénteken a Supersum Alapítvány.
Kép
Fotók: Juhász Ákos

Több mint hatszáz hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyermeket lepett meg zenés mese műsorral és Mikulás csomaggal a Supersum Alapítvány pénteken. A kicsik a Miskolci Integrált Óvodai Intézmény (MIÓVI) tagóvodáiból, az Ónodi Homokvár Óvodából és a Miskolci Éltes Mátyás Óvoda, Általános Iskola és Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény Tüskevár Tagintézményéből érkeztek.

A rendezvényen a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium drámatagozatos diákjai egy mesedarabbal kápráztatták el a gyermekeket, utána Seres Ildikó Jászai Mari-díjas színésznő, majd Bobo és Karcsi bácsi nevetteti meg a kicsiket. A műsort követően a gyermekek személyesen vehették át az ajándékcsomagokat a Mikulástól.

A Supersum Közhasznú Alapítvány kuratóriumi elnöke lapunknak elmondta, nem először szerveztek gyerekek számára Mikulás napi programot, hiszen tavaly a helyi tűzoltósággal karöltve emelőkosaras autóval ékezett a GYEK kis betegeihez a nagyszakállú. 

Kép

– Idén olyan programot szerettünk volna megvalósítani, amelyen együtt ünnepelhetünk a gyerekekkel, ehhez kerestük a helyet, lehetőséget. Végül a Tudomány és Technika Háza tulajdonosa áll a programunk mellé, nekik köszönhető, hogy ilyen méltó helyszínen lephetjük meg műsorral és ajándékkal a gyermekeket – részletezte Bernasconi-Bús Katalin.

Kép


Hajdú László, az Expert Társaságok tulajdonosa elmondta, az üzemeltetésükben álló Tudomány és Technika városszerte befogadó intézményként ismert. Mint mondta, számukra a család, a kultúra és a szolidaritás számítanak a legfontosabb alapértékeknek, így nem is volt kérdés, hogy a Supersum kezdeményezése mellé állnak, örömmel látták vendégül a kicsiket és kísérőiket. 

Csizmárné Gede Erika, a MIÓVI igazgatója érdeklődésünkre elmondta, tagintézményeikből összesen 419 gyermek vehetett részt a pénteki programon. „A választáskor azt vettük alapul, hogy kik érkeztek nehezebb sorsú, hátrányos helyzetű családokból, hiszen tudjuk, hogy vannak olyan gyermekeink, akik csak ezen az előadáson kaphattak Mikuláscsomagot, szüleik ugyanis a nehézségeik miatt nem tudják ezt megoldani” – hangsúlyozta. 

Kép

Az eseményen részt vett Hollósy András alpolgármester is, aki elmondta, hogy a város számára fontos, hogy folyamatosan tartsa a kapcsolatot a civil szervezetekkel és örömmel álltak a kezdeményezés mellé. „Az ilyen rendezvények azt mutatják, mennyire nagy szükség van az összefogásra, szeretetre és nemcsak advent idején, hanem az év háromszázhatvanöt napján. Ezért fontos Miskolc számára, hogy ilyen alapítványokat, ilyen rendezvényeket karoljon fel a jövőben is” – tette hozzá a városvezető. 
 

 

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.