Ugrás a tartalomra

Nem pánikolt, segített – elismerték az MVK villamosvezetőjét

Létrehozva
Erdei Anikó vezette azt a villamost, melybe augusztus 10-én hajnalban a Kiss tábornok és a Lorántffy utcák kereszteződésében belerohant egy autó. 
Kép
Fotó: Juhász Ákos

Vezérigazgatói dicséretben részesült kedden a Miskolc Városi Közlekedési (MVK) Zrt. villamosvezetője. Erdei Anikó azért kapta az elismerést, mert az augusztus 10-én, a Kilián-városrészben történt villamosbalesetet követő mentés során példaértékű volt a hozzáállása. 

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, szűk egy hónappal ezelőtt a Kiss tábornok utca és a Lorántffy utca kereszteződésében a hajnali órákban egy személyautó ütközött a menetrendszerint közlekedő 1-es villamosnak, ami a baleset következtében kisiklott. Az eset során személygépkocsi totálkárosra tört, de a villamosban is nagy kár keletkezett.

Kép
Így nézett ki a baleset helyszíne nem sokkal a csattanás után. Fotó: Facebook.


Demeter Péter vezérigazgató a keddi eseményen felidézte az augusztus 10-ei történéseket, mint mondta, a villamoson egy utas sem sérült meg, a személygépkocsi vezetője viszont megsérült. „Anikó miután meggyőződött arról, hogy az ütközést a villamoson ülők sérülés nélkül úszták meg, azonnal az autó vezetőjének segítségére sietett. Köszönjük elkötelezettségét és áldozatos munkáját, ami mindannyiunk számára inspirációt jelent – hangsúlyozta a közlekedési cég első embere.

Erdei Anikó lapunknak elmondta, egy ilyen helyzetre igazán nem lehet készülni, nagyon hirtelen történt, gondolkodni nem volt idő, ösztönösen cselekedett. „Az autó olyan nagy sebességgel csapódott a villamosom elejébe, hogy ez kiemelte a szerelvényt a sínről. Miután megálltunk, láttam, hogy úristen, az úttesten állunk, úristen, lángol az autó! Miután láttam, hogy az utasaim jól vannak, arra fókuszáltam, hogy eloltsam a tüzet és mentsem a sérült sofőrt. Nem volt idő gondolkodni, cselekedni kellett” – emlékezett a villamosvezető. 

Ez is érdekelhet

Jégcsarnok
Pályaválasztói jogot cseréltek
MiskolcSport
Rövid időn belül immáron harmadszor változik a DVTK Jegesmedvék Erste ligás hokicsapata fellépésének helyszíne, vagy kezdési időpontja.
Eperjes Károly
A szent és szabad művészet lesz a vendég a TTH-ban
MiskolcKultúraSzabadidő
„Az igazat mondd, ne csak a valódit” című zenés irodalmi esttel vendégszerepel Eperjes Károly Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész és Négyessy Katalin gordonkaművész november harmadikán Miskolcon a Tudomány és Technika Háza színpadán.
Képgaléria
1956-os megemlékezés a Petőfi téren
Tóth-Szántai József: 1956 lángja nem aludhat ki!
Miskolc
Miskolc első embere október 23-ai beszédében, a Petőfi téren arra hívta fel a figyelmet, hogy 1956-ra emlékezve nemcsak a mártírokra, hanem az egész nemzet szenvedésére emlékezünk kell.
A modernkori festő ecsete az AI
MiskolcKultúraTudomány
Malejkó Benjámin miskolci alkotó két éve fedezte fel a mesterséges intelligencia művészi oldalát. Ma már több mint 159 ezren követik naponta, ahogy a digitális technológia és az emberi lélek találkozásából új képi világ születik.