Sport
Nem esett messze az Almától – korosztályos magyar bajnok lett a fiatal miskolci sakkozó
Király Lilla Virág ezzel a győzelemmel e4-et lépett a világszintű sakkozóvá válás útján.
Sok érmet begyűjtöttek a miskolci birkózók a hétvégén
A DVTK-Miskolci Sportiskola Birkózó Szakosztályának versenyzői hétvégén két versenyen vettek részt, Budapesten és az ausztriai Steinbrunnban.
Elmaradt a címvédés Sopronban: továbbra is egyszeres bajnok a DVTK HUNTHERM
A bajnokság döntőjének a ötödik mérkőzésén a Sopron Basket otthonába látogatott a címvédő DVTK HUNTHERM. Az első félidőben nagyon görcsösen játszott mindkét csapat, de a hazaiak így is kényelmes előnyt alakítottak ki maguknak az szünetig. Igazából a térfélcserét követően sem változott a játék képe, így egy gyenge színvonalú mérkőzésen nyert a Sopron Basket 54-48-ra, és ezzel megszerezte a bajnoki címet.
Idegenben szerzett pontot a Diósgyőr
Pontot szerzett Újpesten a DVTK az OTP Bank Liga 29. fordulójában.
Autisták javára mérték össze ügyességüket a ping-pong kedvelői
Az orvosi kamara és a Rotary a szombat délelőtti rendezvénnyel a Csupaszív Alapítványt támogatta.
„Együtt vagyunk, győzni fogunk!” – a Szinva teraszon élőben közvetítik a kosaras lányok meccsét
A DVTK HUNTHERM újabb bajnoki címre készül – a ledfal alatt együtt szurkolhatják ki a győzelmet azok is, akik nem jutottak el a meccsre.
Guzi Blanka is üzent a DVTK HUNTHERM csapatának
A női kosárlabda döntő fináléjában 2-1-re vezet a DVTK HUNTHERM a Sopron Basket ellen. A három nyert mérkőzésig tartó párharc pénteken 18 órakor a DVTK Arénában folytatódik, és amennyiben a piros-fehérek ismét győznek, abban az esetben megvédik 2024-es bajnoki címüket.
Ezt odatették a miskolci kosaras lányok
A bajnoki döntő harmadik összecsapására idegenben, a Novomatic Arénában került sor, ahol a Sopron Basket fogadta a címvédő DVTK HUNTHERM csapatát.
Jól ment a birkózás a DVTK versenyzőinek Tiszacsegén és Bólyon
A DVTK-Miskolci Sportiskola Birkózó Szakosztályának versenyzői hétvégén Tiszacsegén léptek szőnyegre a már hagyományosan minden évben megrendezett Bodnár György emlékversenyen.
Meggyőző különbséggel egyenlített a diósgyőri kosárlabdacsapat
A bajnoki döntő második összecsapását a DVTK Arénában rendezték meg szombaton.
Nem sikerült az egyenlítés, sőt: gólgazdag meccsen vereséget szenvedett a DVTK
Elvitte a 3 pontot a vendég győri csapat.
Megvertük a norvégokat, jövőhéten Miskolcra érkezik a magyar válogatott
A magyar jégkorong-válogatott a hajrában fordítva, 5-3-ra legyőzte a norvég csapatot a májusi elitvilágbajnokságra készülő együttesek pénteki, győri mérkőzésén.
Rásegítő járatok közlekednek a DVTK - ETO labdarúgó mérkőzésre
Április 19-én, szombaton 16:15-től rendezik meg a DVTK – ETO mérkőzést a DVTK Stadionban, amihez rásegítő járatokat biztosít az MVK Zrt.
A cél oda-vissza és duplán is teljesült: az ultramarathonista apuka "kitaposta" a miskolci óvoda házikóját
Léport Péter a VII. Kassa-Miskolc Ultramarathon lefutása mellett még valami nagyon fontosat is elért.
Érmekkel tértek haza a miskolciak az utolsó nyílt shito ob-ról
Múlt szombaton az utolsó Nyílt Shito Országos Bajnokságot rendezték meg a budapesti Láng Sportcsarnokban, ahol a miskolci Justitia Fuji-Yama SE ezúttal hat versenyzővel szerepelt.
Bronzéremért játszhat a DVTK Ongropack
A harmadik mérkőzésért és a döntőért lépett pályára a DVTK Ongropack röplabdacsapat a fővárosi TFSE ellen vasárnap.
Felszalámizták a OTP Bank-Pick Szeged együttesét a DVTK kézilabdázói
Nagy izgalmakat hozó végjáték után a DVTK bizonyult jobbnak az U21-es korcsoportban az NB I/B 25. fordulójában.
Hátrányból fordított hazai pályán a Diósgyőr
A DVTK legyőzte a KTE-t az OTP Bank Liga 27. fordulójában.
Állampolgársági esküt tett a Jegesmedvék játékosa
Pénteken tette le magyar állampolgársági esküjét a DVTK Jegesmedvék cseh születésű, de magyar felmenőkkel rendelkező játékosa, Szathmáry Simon a miskolci városházán.