Ugrás a tartalomra

Hamarosan megszűnik a díjmentes utazás

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. június 01. szerda 10:46
Mind az egészségügyi dolgozók, mind a járványhelyzet elhárításában részt vevő egyéb személyek június 14-éig utazhatnak díjmentesen az MVK járatain is.

A miskolci közlekedési vállalat közleményében emlékeztet, 2020. november 11-én lépett hatályba a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus-világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos- és egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók utazási kedvezményéről szóló kormányrendelet.

Ez a kedvezmény a veszélyhelyzet megszűnését követő tizennegyedik napig, azaz június 14-éig vehető igénybe. Június 15-étől tehát a rendeletben szereplő egészségügyi dolgozóknak is érvényes jeggyel, bérlettel kell rendelkezniük utazásukhoz.

Mellettük a járványhelyzet elhárításában részt vevő egyéb személyek is már csak június 14-éig utazhatnak díjmentesen.

Kedvezményezett volt mások mellett a szociális, gyermekjóléti vagy gyermekvédelmi szolgáltatónál, intézményben, illetve hálózatnál dolgozó személy, a közszolgálati tisztségviselők, a honvédek, a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek munkatársai, illetve a veszélyhelyzettel összefüggő, illetve a koronavírus-világjárvány következményeinek elhárítása érdekében szükséges feladatokat ellátó személyek.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!