Bűnügy
Előkészítő ülésen döntöttek egy idei, az Újgyőri főtéren történt rablás ügyében.
Lopás miatt emelt vádat egy nő ellen a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség, aki szociális gondozóként családi házakban végzett takarítások alkalmával aranyékszereket tulajdonított el milliós értékben.
Ítéletet hozott a Mezőkövesdi Járásbíróság azon három vádlott ügyében, akik több alkalommal loptak színesfémet egy borsodi bánya területéről – tájékoztatta szerkesztőségünket a Miskolci Törvényszék.
Kiadvánnyal segíti a Borsod-Abaúj-Zemplén-Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Miskolci rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az időseket a sérelmükre elkövetett bűncselekmények megelőzése érdekében.
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen állatkínzás bűntette miatt, aki éveken keresztül takarítatlan, szűk fészerbe bezárva tartotta kutyáját az ebnek különös szenvedést okozva.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év negyvenhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A férfi egy miskolci plébánia irodájából közel egymillió forint értékben szándékozott készpénzt eltulajdonítani. Az előző két cselekménye során, mintegy 700 ezer forinthoz jutott hozzá, mire a harmadik kísérletnél tetten érték.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak miatt emelt vádat az Encsi Járási Ügyészség az ellen a férfi ellen, aki ittasan bement az általános iskolába, a gyermekével kapcsolatos konfliktus miatt szidalmazta a tanárokat, nagy erővel meglökte az igazgatóhelyettest, agresszív magatartását csak a rendőrök tudták megfékezni.
Az elmúlt napokban többször találtak kábítószert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei közúti ellenőrzés során. Az elkövetők a legkülönfélébb helyekre rejtették el a tudatmódosító anyagot, és a kontroll idején is a szer hatása alatt is álltak.
Tizenöt év fegyházbüntetésre és tíz év közügyektől eltiltásra ítélte első fokon a Miskolci Törvényszék azt a nőt, aki a csecsemőjével kegyetlen módon végzett még 2022 júliusában. Emellett a törvényszék a vádlott szülői felügyeleti jogát a jövőben születendő gyermeke(i) vonatkozásában megszüntette - tudatta a Debreceni Fellebbviteli Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!