Ugrás a tartalomra

Megtelt reménységgel a DVTK Stadion

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. június 02. vasárnap 15:41
Hatalmas dicsőítő bulin vehettek részt a keresztények szombaton a miskolci Ez az a napon.
Juhász Ákos képgalériája

Szerte a Kárpát-medencéből, sőt egész Európából is érkeztek fiatalok és a kicsit régebb óta fiatalok az Ez az a nap koncertsorozatra, Miskolcra, a DVTK Stadionba, június 1-jén, délután. Ahogy a helyszínen kiderült, a rendezvénysorozatnak már népes törzsvendéggárdája van, amely országjáró turnéjára is követi mindenhová az alkalmat. 

Melynek célja az, hogy nagy közös, felekezeteken átívelő, zenés dicsőítésben magasztalja Isten nevét a fellegekig, amelyek most kegyesek voltak a közel 15 ezer résztvevőhöz. Bár a felhők, akár az Úr jelenléte, folyamatosan beborították a stadiont, csak egy rövid időre csepergett az eső. A remény pedig, amely az Ez az a nap miskolci alkalmának mottója volt, betöltötte a teret és a jelenlévők szívét is. 

Meghallgatott imádság

A hangulat folyamatosan fokozódott. A köszöntők után, amelyek között szinte még a beléptetés ideje alatt Veres Pál, Miskolc polgármestere videoüzenete is szerepelt, bizonyságtételek és igehirdetés hangzott el. A bizonyságtételekből csak néhány érdekesség: szó esett egy hétgyermekes rákos édesanya gyógyulásáról a dicsőítő zene imádságos ereje által, egy Istentől ajándékba kapott profi gitárról és megtérésről egy futballstadionban, ahová meccs helyett véletlenül tévedt be egy testvérpár, a világszerte ismert Billy Graham amerikai evangélista igehirdetésére. 

Fotók: Juhász Ákos

Péter András, a Diósgyőri Református Gyülekezet lelkipásztora bizonyságtételében arról számolt be, hogy mivel a DVTK Stadionhoz közel található gyülekezete, sokszor hallotta a gólörömöt, de ő valami másért imádkozott:

„A közeli hegyek felerősítik a gólörömöt, ami a stadionban felmorajlik és elhallatszik egészen Diósgyőrig. Minden egyes alkalommal, amikor ezt hallottam, megszólalt a szívemben egy imádság, egy vágy. Az, hogy bárcsak megadná Isten egy napon, hogy a Jézus neve feletti öröm is kizengene a stadionból és visszhangoznák a környező hegyek itt a Bükk lábánál. Ugyanis a mi Urunk, a názáreti Jézus győztes Úr, aki az egész világ Megváltója és igazságtevője az Ő kegyelméből” – osztotta meg. 

Reménnyel áld meg 

Meleg Attila, a Miskolc-Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora Pál apostol Rómabeliekhez írt leveléből hirdette az igét: „A reménység Istene pedig töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel, hogy bővölködjetek a reménységben a Szentlélek ereje által!” (Róm. 15,13)

Meleg Attila igehirdetése

„Nagyon fontos, hogy, amikor megérezzük az Úr szeretetét, akkor elinduljunk felé. Onnan lehet tudni, hogy reménytelenség van a szívünkbe, ha valamire azt mondjuk, hogy soha. Akár arra, hogy nem fogunk tudni teljes szívvel megtérni, vagy megházasodni, esetleg gyermeket vállalni. Azonban Isten reményteljes jövőt ad az övéinek. A reménység olyan, mint egy horgony, ami nem engedi, hogy az életünk kisodródjon. Ha pedig Isten igéjére figyelünk, akkor megáld élő reménységgel, mert Ő hű az ígéreteihez. A remény beteljesedéséhez azonban szükséges a mi kitartásunk és fegyelmezettségünk is” – mondta prédikációjában Meleg Attila. 

A Szentlélek erejével

Ezt követően fergeteges zenekarok léptek fel, amelyek között többféle stílus képviseltette magát. A modern gospel mellett például megjelent a rap is, amit dicsőítő formában ritkán lehet hallani. A nemzetköziség szintén jellemző volt, hiszen a jó szomszédi viszony jegyében szlovák csapat is színpadra lépett. A hazai sztárok között, a teljesség igénye nélkül, hallhattuk: a Magyar Continental Singerst, az Agapé Worshipet, Pajor Tamást, valamint Pintér Béla koncertjébe beépítve Csiszér Lászlót is. 

Talán nem vagyok egyedül Miskolcon, még keresztényként sem azzal, hogy az amerikai, Grammy-díjas sztárfellépő Chris Tomlint csak névlegesen, magyarra lefordított egy-két dalából ismertem. Maga is bevallotta, hogy először érkezett Magyarországra. Mégis zeneileg és lelkiségben is felemelőt nyújtott. A színpad előtt folyamatosan hullámzott a kemény mag. A Szentlélek pedig érezhetően átjárta a tömeget és a végén egy-két líraibb dallamra még a szentjánosbogárként világító fények is felgyulladtak. A buli egy óriási, minden fellépő által énekelt, többnyelvű örömzenélésbe folyt át a „Mily nagy Istenünk” című dal erejéig. 

Jövőre Szombathelyen

A koncertek ideje alatt büfé és póló-, illetve könyvvásárlási lehetőség állt rendelkezésre. Többek között meg lehetett vásárolni Chris Tomlin, „Mily nagy vagy, Urunk!” című legújabb könyvét a Harmat Kiadó kiadásában. Továbbá a Jézus Bibliát a Veritas Kiadó kiadásában, amely a legújabb magyarázatos Szentírás, amely Isten Fiának megváltó tettét állítja a középpontba. 

A rendezvény utóéleteként a szervezők egy virtuális térképet is kidolgoztak, ahol ki-ki bejelölheti, hogy melyik településről érkezett. Amiatt, hogy később könnyebben megtalálhassák egymást a résztvevők. Különösen azok, akik még nem járnak sehová gyülekezetbe, de a jövőben szívesen tennék és lakhelyükhöz közeli közösséget keresnek. 

Rengeten eljöttek szerte Európából

Az Ez az a nap legközelebbi állomása 2025. május 31-én, Szombathelyen, a Haladás stadionban lesz, stílszerűen a „Hálaadás” mottóval, ahová szintén invitálnak mindenkit.

További hírek

Olvasnivaló