Ugrás a tartalomra

Y-híd: lassan csak hűlt helye marad a régi felüljárónak

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2020. szeptember 23. szerda 17:33
A Vörösmarty utcai vasúti felüljárót szeptember 13-án zárták le, a bontási munkákat pedig másnap kezdték meg.

Láthatóan nagyerőkkel vetette bele magát az Y-híd beruházásba a kivitelező HE-DO Kft.: a Vörösmarty utcai vasúti felüljáró Tiszai pályaudvarra vezető ágából másfél hét munka után már semmi nem maradt, de híd maradék részén is  csak a hűlt helye látható a korábbi útpályának.

Munkatársaink szerdán egy közeli épületből szemlélték meg a munkálatokat, ahol azt is megtudtuk: a következő látványos mozzanat az lesz, amikor a korábbi felüljáró szerkezeti elemeit is kiemelik a vasúti sínek felől.

Fotó: Juhász Ákos

Tapasztalataink szerint a bontás továbbra sem akadályozza az autósforgalmat, Martinkertváros és a Tiszai pályaudvar között élénk, de folyamatos volt a közlekedés.

A Vörösmarty utcai vasúti felüljárót szeptember 13-án zárták le. A lezárásra a bontás mellett az új Y-híd cölöpalapozási munkálatai miatt van szükség. Az autósforgalom és a közösségi közlekedés azóta terelőúton közelítheti meg a belvárost.

Bontják a felüljárót a Vörösmarty utcában - Juhász Ákos képgalériája

Az építkezésnek ez csupán az első üteme. A jövő tavasszal induló második ütem csak jelentősebb mértékű forgalomtereléssel és korlátozással lesznek elvégezhetők, várhatóan jelentős menetidő-növekedést okozva. A több mint tizenhárom milliárd forintba kerülő fejlesztés várhatóan 2022-ben készül el.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!