Ugrás a tartalomra

Borangolás: a miskolciság színes karneválja

minap.hu
Utoljára módosítva
2022. május 15. vasárnap 13:24
Vidám tömeg hömpölygött szombaton az avasi pincesor macskakövein.
Juhász Ákos képgalériája

A pénteki kitartó mulatozás másnapján újra kinyitottak a pincegazdák, a borászok ismét a standok mögé álltak, kötényt kötöttek a gasztrósok, produkcióikra készültek a fellépők: röviden életre kelt az Avas. Az egésznek a lelkét pedig a borangolók adták, akik hosszú sorokban járták be a helyszíneket.

- Most is az aktuálisan legjobb borainkat szerettük volna bemutatni itt - mondta Bűdi István Ádám borász. – A megszokott minőséggel és hangulattal készültünk a sátrunknál. Célunk megszerettetni az emberekkel a miskolci bort és a bükki borvidéket – fogalmazott, hozzátéve, a történelmi Avast meg kell tölteni attrakcióval, ez pedig nagyrészt a helyi borászok, vendéglátósok feladata.

Ha pedig attrakció, volt olyan is, aki a leánybúcsúját tartotta a szombati napon a Borangoláson.

- Most érkeztünk, de jó a hangulat. A barátnőim feladatokkal is készültek: különböző dolgokat kell megpróbálnom eladni az „esküvővel kapcsolatos költségek támogatására” – írta le a játékos lánybúcsús kihívást Tóth Tímea.

A hangulat összességében remek volt. A pincék között sétálva olyan érzést keltett a Borangolás az emberben, mintha lent az utcán, a lámpaoszlopok fénye alatt haladna: nem veszi észre, hol kezdődik az egyik lámpa fényköre, és hol ér véget a másik, csupán a világosságot érzékeli. Ilyen volt a zenei zsibongása is a domboldalnak: akadtak, akik cigányzenére csettintgettek, másokat a techno vonzott a kilátó lábához, megint másokat inkább a borok érdekeltek, és ehhez mérten mindenféle zenével fűszerezték az estét. Rotyogtak a bográcsok, előkerültek a kötények és a lopók is. Mondhatni, a vidámság és a miskolciság színes karneváljaként vonult be ez a nap is a történelembe.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!