Ugrás a tartalomra

Nemsokára lehet jelentkezni a perecesi napközis táborba

Detzky Anna
Utoljára módosítva
2024. május 23. csütörtök 14:38
Idén menetrend szerinti közlekedéssel viszik majd el a résztvevőket minden reggel a táborhelyre.
Mocsári László képgalériája

Az önkormányzatnak alapvetően kettő nyári gyermektábora van, ahol rendkívül kedvezményesen üdültetik a gyerekeket, miközben a miskolci szülőket tehermentesítik. A balatonmáriafürdői gyermektáborba jellemzően iskolai osztályok jelentkezhetnek, amiről korábban már hírt adtunk. Ott mostanra valószínűleg már beteltek a férőhelyek. Viszont a perecesi napközis táborba, ahová egyéni jelentkezéseket várnak, még csak ezt követően lehet majd jelentkezni. 

Sok szabadtéri játék

- Az eddigi évekhez hasonlóan a szokásos menetrend szerint alakul az idei perecesi tábor is, háromszor kéthetes turnusban hétköznapokon, június 1-től, augusztus 9-ig. Az általános iskolás korosztályt célozzuk meg 6-tól 13 éves korig. A tábort azoknak ajánljuk, akik szeretnek a szabadban játszani. Ugyan külsős programokat nem szervezünk, vagyis a táborhely területét nem hagyjuk el, de rengeteg szabadtéri játékunk van – nyilatkozta szerkesztőségünknek Mádai Linda táborvezető. 

Juhász Ákos képgalériája

- Emellett jó hangulatú versenyeket és foglalkozásokat tartunk, amelyekben nem kötelező a részvétel, de szokták szeretni a gyerekek. Egyébként van már egy összeszokott mag, akik évről évre visszatérnek. Viszont, aki újként érkezik és elég nyitott, annak nem lehet gondja a beilleszkedéssel – fűzte hozzá. 

- A szülők arra számítsanak, hogy minél előbb, de legkésőbb a tanév végéig érdemes leadniuk a jelentkezéseket, mert gyorsan betelnek a helyek. A létszám fölöttiek várólistára kerülnek, de folyamatosan fogadjuk a pótjelentkezéseket. Előfordulhat olyan is, hogyha egy gyermek nagyon jól érzi magát, akkor akár több turnusban is részt vehet, amennyiben lemondások történnek. Egy turnusban a maximális létszám 200-250 fő – tájékoztatott. 

Dolgozó szülők gyerekeinek

Hozzátette, hogy tavalyhoz képest annyi változás történt, hogy az MVK nem indít különjáratot a táborozókért. Mivel jár nekik a kedvezményes diákbérlet, így tömegközlekedéssel viszik ki őket Perecesre szervezetten. A városrészbe tartó 6-os busz 7.45-kor az Újgyőri főtérről indul és minden soron következő megállónál tanárok fogják várni a felszálló gyerekeket. Visszaindulás 16 órakor a perecesi Nagy-Erenyő megállóhelyről. 

A 6-os menetrendszerinti buszjárattal viszik el a gyerekeket a táborba reggelente / Fotó: MVK

A jelentkezéseket a Miskolci Közintézmény-működtető Központban (MKMK) fogadják a Városház tér 13. szám alatt, nyitvatartási időben, június 10. hétfő és június 24. szerda között. Ennek feltétele a kitöltött jelentkezési lap, a szülők munkáltatói igazolása és gyermekét egyedül nevelő szülő esetén nyilatkozat leadása, valamint a tábor összegének befizetése, amely megegyezik a szorgalmi időszakban kiírt árral. Az ehhez szükséges űrlapokat, innen lehet letölteni. Az önkormányzati fenntartású közintézmények tanulóinak naponta 820 forintba, a máshonnan érkező tanulóknak 2100 forintba kerül a háromszori étkezés a táborban. További részletek ITT találhatóak. 

További hírek

Programok

Jelenleg nincsenek programok!