Ugrás a tartalomra

Nézőpont: Megújulás

Kujan István
Utoljára módosítva
2023. március 19. vasárnap 08:36
Kujan István jegyzete.

Nem bírtam megállni, néhány nappal ezelőtt kitettem a frissen beszerzett balkonládát az erkélyre, arányosan elhelyezve benne a szintén most vásárolt nárciszokat. Kedvtelve nézegettük őket a párommal a kora este hűvösében, egy-egy pohár bor mellett, azon tűnődve, vajon bírni fogják-e a váltakozó időjárást; nem csípi meg az olykor még fagypont körüli hideg? Inkább maradjanak egyelőre a szobameleg biztonságában?

Valamiért úgy vagyunk vele, hogy a megújulást, a változást szimbolikus tettekkel is igyekszünk megerősíteni. Szakítás után a férfiak újra edzésbe állnak, a hölgyek hajszínt váltanak, az egészségesebb élet kedvéért az autót a garázsban hagyjuk és biciklivel járunk be dolgozni, kevesebb cukrot fogyasztunk, az erősebbek a csokiról is lemondanak; én balkonládát vettem - olyan dolgok, amik a külsőségekben is azt üzenik a környezetünk felé, hogy belül valami megváltozott. Jobb esetben másként gondolkozunk, máshová helyezzük a hangsúlyokat, talán még a hibáinkból is okulunk, és erősen hisszük, hogy egy jobb életet tudunk élni, ha végigjárjuk az újonnan kijelölt utat.

A friss szellők jeleként túrázást terveztünk idén március 15-én. Igaz, a rossz időjárás miatt végül nem vágtunk neki a Bükknek, de hosszú évek után az idei volt az első olyan nemzeti ünnep, amikor nem dolgoztam, és a tévé képernyője előtt sem követtem figyelemmel a megfejtéseket, hogyan is kellene értelmeznem '48-at, és milyen tanulságokat kellene levonnom a forradalomból és szabadságharcból, hogy alakítója lehessek a jelen folyamatainak.

Törekedjünk a békére - talpra, magyar! Minden rossz Nyugatról jön - ruszkik, haza! Nemet mondunk a liberális demokráciára - mentsük meg a liberális demokráciát! Hosszú évek óta ideológiák darálójában őrlődik a magyar, mintha nem lenne elég, hogy őrli ő magát is, amikor próbál nem csupán túlélni, hanem megélni is - na, nem a fizetéséből, hiszen azt viszik az adók meg az infláció, hanem szó szerint megélni egy olyan pillanatot, amikor a szorongás felenged, érzi az Isten jelenlétét, és csodaként hat rá, ami vele történik. A festő extázisa, a stand-upos jól eltalált improvizációja, a motorversenyző megdönthetetlennek tűnő körideje, egy gyönyörű tekerés a ficakba...

Talán az individualizációba visszavonult magyar fiatal is erre vágyik. Ha nem is a csodára, de valamiféle megújulásra. Egy nemzetközi felmérés szerint az Y-generáció minden harmadik tagja elégedetlen az életével, kiábrándultak a magyar közéletből, a politikából, és úgy érzik: csak magukra számíthatnak, ha változtatni akarnak a helyzetükön.

Jó helyen lesz az a balkonláda! Hiszem, hogy a tavasz bennem is új energiákat fog megmozgatni - nézzük majd, hogyan cseperednek az újabb és újabb növények az erkélyen a melengető napsütésben. És talán egy újabb bort is kinyitunk, ünnepelve az életet, a lélek újabb megújulását.

További hírek

Olvasnivaló