Ugrás a tartalomra

Sütni jó, adni még jobb

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. december 06. hétfő 12:06
Különleges Mikulás látogatta meg Hernádnémeti lakóit: ez a télapó nem Lappföldről jött, hanem a Gyermekvárosból.

Galamb Alex maga is nehéz sorsú gyermek volt, aki nem felejtette el, honnan indult: mára névjegyévé vált a jótékonykodás. Amikor létrehozta a Sütni Jó Alapítványt, szenvedélyének, a pék szakmának a szeretetét akarta első sorban megosztani a nehéz sorsú gyerekekkel. A dolog oda jutott, hogy Alex szinte minden hónapban szervez valamilyen adományozást, vagy – hála a felajánlásoknak – moziba viszi kis tanoncait, olyan gyerekeket, akik eddig még sosem voltak filmszínházban. Tegnap tovább íródott a történet. a Sütni Jó Alapítvány 180 db Mikulás csomagot osztott ki vasárnap Hernádnémetiben a gyerekeknek, a felnőtteket pedig süteménnyel lepte meg.

Hernádnémetiben járt a Télapó


- Emlékszem mikor gyerek voltam, nem mindig jött a Mikulás. Többnyire csak az óvodában, majd később a suliban kaptam csomagot. Azonban, amikor bekerültem a miskolci Gyermekvárosba, a szobám ajtaja előtt várt a piros, édességekkel teli zacskó. A korábbi tapasztalatok miatt nem is számítottam rá, fantasztikus élmény volt – mesélt a meglepetés csodájáról Galamb Alex, aki 3 éve költözött ki az intézményből.

Hernádnémetiben járt a télapó

- Létre hoztam a Sütni Jó Alapítványt, aminek célja, hogy megismertesse a gyerekekkel a pék és a cukrász szakmát, de fontosnak tartok minden olyan dolgot, amivel segíteni tudok a nélkülöző fiataloknak. Tavaly csak 20 csomagot tudtunk kiosztani, 2021-ben azonban csoda történt: mellénk állt a Miskolci Egyetem, a Kisgergely Cukrászda, a Zenitech Hungary Kft., az Erste Bank, Angyalka batyuja alapítvány, a Szeretetcsoki és a környéken szintén jótékonysági akcióiról ismert Hajdú Viktorné Adrienn is. Az ő hozzájárulásukkal és munkájukkal sikerült kiosztani Hernádnémetiben 180 mikulás csomagot. A Kisgergely cukrászda továbbá 200 szelet tortát ajánlott a felnőttek részére. Így mindenkinek hozott valamit a télapó – fogalmazott Galamb Alex, aki reméli, jövőre is hasonló összefogás kíséri majd ezt az ünnepet.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-