Ugrás a tartalomra

Húsz százalék kedvezménnyel még jobb olvasni!

minap.hu
Utoljára módosítva
2021. december 08. szerda 11:11
December 3-án kezdetét veszik a Géniusz-napok a miskolci és ózdi Géniusz Könyváruházakban, ami azt jelenti, hogy három napon át minden könyvre 20 százalék kedvezmény jár. Mindemellett izgalmas programokkal készül az áruház a könyvszeretők számára.

A Géniusz-napok 5,5 éve várja minden hónapban kedvezményekkel a vásárlókat. Kondás Vilmos tulajdonos felidézte, a mostani már a 66. alkalom, hogy megrendezik a 20 százalékos akciós napokat, az időpont azonban rendhagyó.

A december 3. és 5. közötti „Mikulásváró” napok nem véletlenül kapták ezt a nevet. A tulajdonostól megtudtuk, hogy a rendszeres havi akció időpontját direkt előrébb hozták, még a Télapó érkezése elé, hogy hétfőig minél több embernek legyen lehetősége – kedvezményes áron vásárolt – könyvet ajándékozni.

Az üzletnek az a tapasztalata, ilyenkor a nagyszülők előszeretettel ajándékoznak könyvet a gyerekeknek és az unokáknak, mert azt szeretnék, hogy minél többet olvassanak a fiatalok, hiszen hatalmas tudást szerezhetnek meg így. „Sokan már a múlt héten érdeklődtek az akcióról és volt olyan nagyszülő, aki 14 fajta könyvet tetetett félre magának.” – mondja Kondás Vilmos.

A Mikulásváró decemberi Géniusz Napok december 3. és 5. között 20 százalékos kedvezménnyel csalogatják a vásárlókat a Géniusz Könyváruház miskolci és ózdi üzleteibe. Ez 45 000 könyvcím mintegy 90 százalékát érinti. Fontos, hogy a kedvezmény nem érvényes tankönyvekre, nyelvkönyvekre és akciós kiadványokra!

A december ezek mellett is tartogat izgalmas programokat a könyvek szerelmesei számára. Csütörtökön Bárdos István dedikálta frissen megjelent Miskolci rocklegenda – REFLEX – egy zenekar története című könyvét.

Bárdos István dedikálása; Fotó: Juhász Ákos

December 08-án Csontos László újságíró és lokálpatrióta mutatja be Az én megyém! – Borsod, Abaúj, Zemplén és egy csipet Gömör, valamint Bükki bujdosók, és Különleges küldetés című könyveit. Segítségére lesz ebben Szinay Attila, az Agrárminisztérium közigazgatási államtitkára, illetve Szunyogh László Miskolc Megyei Jogú Város főépítésze, aki méltatja a kiadványokat.

December 10-én, pénteken 16:00-tól Bozsó Gyula: Az ERDŐ finom című könyvét dedikálja. A hihetetlen ízeket lenyűgözően csodálatos képekkel illusztráló könyvet bemutatja Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója.

Reiman Zoltán december 12-én – ezüst vasárnapon – 11:00-tól a miskolci Géniusz Könyváruházban dedikálja legújabb, Különleges történetek Miskolc múltjából című könyvét. Az eseményen a Miskolc érdekes, olykor humoros történetét feltáró kötetet bemutatja Veres Pál, Miskolc Megyei Jogú Város polgármestere és fellép Balla Riana Emma előadóművész.

December 19-én 11 órától három miskolci szerző dedikálja könyveit: Kozma-Cserba Andrea, Berta Eleonóra és Kégl Ildikó.

Géniusz Könyváruház – Minden könyvben Géniusz!

(Borítókép: Illusztráció; MiNap-archív; Fotó: Végh Csaba)