Ugrás a tartalomra

Miért Miskolc? 13. rész - Az első olimpiai bajnok „kézjegye” a belvároson

Fedor Vilmos
Utoljára módosítva
2021. január 17. vasárnap 11:19
„Túl sok az árnyék ebben a városban, ezért döntöttem úgy, hogy a fényről fogok írni. Miskolc ezernyi titkát csak elhullajtotta az emlékezet, hogy egyszer újra megtaláljuk őket. Amint felemeljük és markunkban tartjuk, máris fényesedni kezdenek” – írja Miért Miskolc? című kötetében Fedor Vilmos. A lokálpatrióta 63 válaszban indokolja meg, hogy miért szereti Miskolcot.
Fotó: Végh Csaba

Hajós Alfréd a magyar olimpiai mozgalom csillaga, aki az Athénban, 1896-ban megrendezett első újkori olimpián 100 méter és 1200 méter gyorsúszásban olimpiai bajnok lett. Ő szerezte a magyar sport első olimpiai érmét. Mai fejjel azt gondolnánk, hogy ilyen sportsiker után a magyar delfin, mert ezt a nevet kapta a szaksajtótól, szülővárosában, Budapesten vesz egy házat valamelyik budai kerületben, és élvezi az olimpiai bajnoki címmel járó népszerűséget. Ő nem így gondolta. Már amikor az úszást elkezdte, akkor is eltökélt volt. Kivételes adottságai elszántsággal párosulva repítették az olimpiai dobogó legmagasabb fokára. Nagyon erős motivációt jelentett, hogy apja vízi balesetben vesztette életét.

Az olimpia utáni élete kétfelé ágazott. Egyrészt építészetet tanult, mert különleges vonzalmat érzett az akkoriban divatos építészeti irányzatok iránt, másrészt úgy érezte, tehetségét, képességeit szeretné kipróbálni más sportágban is. Így aztán az akkor éppen hazánkba érkező új labdajáték, a football népszerűsítésébe kapcsolódott be. Hivatásszerűen focizott egy pesti klubcsapatban, sőt, később, két mérkőzés erejéig, a magyar válogatott szövetségi kapitánya lett. De tagja volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak, és emellett elvégezte a labdarúgóbíró-tanfolyamot olyan eredménnyel, hogy nemzetközi bírói képesítést is kapott.

Aztán egyre inkább az építészet felé fordult. Kiváló mesterektől tanult, és hamarosan saját építészirodát nyitott. Ismertsége meg persze tehetsége révén az ország sok településére hívták meg különféle köz- és magánépület megtervezésére. Nagyon „jó szeme” volt a terekben rejlő lehetőségek kihasználására, így épületei harmonikusan illeszkedtek környezetükbe.

Miskolc, más magyar városokhoz hasonlóan, a belváros meghatározó épületeit a múlt század első évtizedeiben építette. A korábbi földszintes vagy legfeljebb egyszintes épületeket felváltották a gazdagon díszített többszintes lakóházak, és elsősorban pénzügyi és különböző közfunkciókat ellátó középületek. Hajós Alfréd legszebb munkái közé tartoznak miskolci házai. Az első megbízása a Weidlich-ház megtervezése volt 1911-ben, majd két évvel később ezt követte a Hitelintézet főutcai épülete. A két ház a miskolci sétálóutca legszebb épületei közé tartozik, impozáns, de nem hivalkodó épületek. A Weidlich-palota – így hívta a nép akkoriban – jelentős kultúrtörténeti értéket is képvisel, ugyanis pincéjében működött Apolló néven az első miskolci mozi, ahol kezdetben némafilmeket vetítettek. Érdemes megemlíteni, hogy a filmekhez az a Keresztesy Mária játszott zongorán kísérő zenét, aki később korának ismert színésznője lett. Nem mellesleg ő volt a Vuk és sok népszerű animációs film rajzolójának és rendezőjének, Dargay Attilának nagynénje.

Hajós Alfrédot bízták meg a miskolci Vigadó áttervezésével is 1926-ban. Az épületet eredetileg Adler Károly tervezte, de a város idővel „kinőtte” az épületet, és miután sportegyesület is élte itt mindennapjait – teniszpályák és műjégpálya is kapcsolódott az épülethez –, a megbízók úgy gondolták, leginkább Hajós Alfréd a megfelelő építész arra, hogy a különböző használatra vonatkozó igények kielégítésére alkalmas épületet megtervezze. Az építész egyrészt új szintet tervezett, másrészt újszerűen tagolta a belső tereket, alkalmassá téve azokat a különböző hasznosításra. Sportházat is tervezett, ahol vívók, teniszezők, műkorcsolyázók találtak otthonra.

Nemzedékek nőttek fel, akik odajártak ismerkedni, táncolni vagy éppen a sörözőben barátokkal múlatni az időt. Apámtól tudom, hogy a múlt század harmincas éveiben itt vezetett el a miskolci korzó, az a sétány, ahol vasárnaponként az ismerkedni vágyó kisasszonykák lépkedtek szüleik oldalán, illedelmes tekinteteket vetve az arra járó karpaszományos, oldalukon kardot viselő, fiatal tiszti meg altiszti növendékekre. A háború után az épület egyre inkább elvesztette jelentőségét. Asztalitenisz-, majd ökölvívó-mérkőzések helyszíne lett. Aztán a hatvanas években már újra működött a sörkert, ahol minden hétvégén zenekar játszott. Sok kiváló miskolci zenész játszott itt, közöttük olyanok is, aki később külföldre szerződtek vendéglátós muzsikusnak. Kezdő zenészként unokabátyámmal ide jártunk hallgatni őket, meg ellesni játékukat. Kedvencünk a „Velő” névre hallgató basszusgitáros volt. Vállig érő, egyenes szálú hajat viselt, és mindenféle manír és érzelem nélkül, kiválóan kezelte négyhúrosát. Őt is elsodorta az élet. Úgy hírlik, mostanában Hamburgban él.

Aztán a hetvenes évek végén megint olyan időszak köszöntött rá a Vigadóra, mely majdnem a pusztulásához vezetett. Megszűnt a vendéglátás, az ökölvívók meg az asztaliteniszezők is elhagyták. Az egykor kedvelt szórakozóhely gazdátlanul várta sorsát. Az elmúlt század utolsó évtizedében néhány vállalkozó újra fantáziát látott a működtetésében, és megkezdték felújítását. Puskás Péter építész tervezte, míg a belsőépítészeti munkát Fata György iparművész végezte. Az épület újra élt, de a sorozatos üzemeltetőváltások miatt egyre inkább elnéptelenedett, állaga leromlott.
A hányattatások 2017-ben értek véget. Az új tulajdonos, Barkóczi István, a kultúra mecénása, fantáziát látott a Vigadó megvásárlásában, a szórakoztató funkció helyreállításában és kibővítésében. Az épület teljes felújításával egy új kulturális tér létrehozását tűzte ki célul, olyan szerethetőt, ahová szívesen járnak a városlakók.

További hírek

Olvasnivaló