Ugrás a tartalomra

Új épülettel bővül a Herman Ottó Múzeum

Király Csaba
Utoljára módosítva
2021. szeptember 23. csütörtök 16:58
Nem sok múzeum mondhatja el magáról, hogy két új épületrésszel is bővítették szűk egy évtizeden belül. A Herman Ottó Múzeum ezzel büszkélkedhet majd, miután befejeződik a jelenlegi beruházás: a Pannon-tenger Múzeum után új, képtárként használni tervezett részt kap az intézmény, illetve megújul a jelenlegi restauráló csarnok.

A beruházás már megkezdődött, a tervek szerint 2022 tavaszán elkészül, nyáron pedig műtárgyakkal együtt fogadhatja a látogatókat. Szolyák Péter, a Herman Ottó Múzeum igazgatója elmondta, a Görgey Artúr utcán található épületet eredetileg 1953-ban adták át mint pártházat. Ezt követően, 1979-ben költözött be a múzeum elődje, majd a következő jeles dátumra 2013-ig kellett várni, amikor is megépült a Pannon-tenger Múzeum. Ezt a sort egészíti ki a még építés alatt álló, főépület mögötti új kiállító egység.

Képgalériánk a Herman Ottó Múzeum bővítését beharangozó sajtótájékoztatóról; Fotó: Juhász Ákos

Amellett, hogy a mostanra szűkössé vált főépületben komfortosabb lesz a munka, az új épületrész funkciójából adódóan felszabadul az eddigi képtár helye. Időszakos kiállító teremként funkcionál majd tovább képzőművészeti és egyéb tematikájú tárlatok számára.

A fejlesztési projekt része emellett a bükkábrányi ősfák okán elkészült konzerváló csarnok felújítása is. A múzeumigazgató megjegyzi, hogy ez lehetővé teszi a 2015-ben elhunyt miskolci műgyűjtő, Barna György rendkívül értékes gyűjteményének a restaurálását és majdani méltó kiállítását.

Előretör a képzőművészet

Pirint Andrea, a Herman Ottó Múzeum művészettörténésze arról is beszélt, hogy milyen konkrét tartalom töltheti meg az új épületet: két állandó jellegű képzőművészeti kiállítás otthona lesz az új rész. A Petró- mellett a Kövesi-gyűjtemény költözik majd ide. Mindezek több száz műtárgyat foglalnak magukba.

Az emeleten Miskolc lesz a képzőművészet fókuszában, ugyanis olyan képeket mutatnak be a szakemberek, amelyek valamilyen formában a régi várost örökítik meg – a modernizálás kezdete előtti időkből. Pirint Andrea megjegyzi, hogy ez utóbbi a HOM saját gyűjtése. Már egészen az 1920-as évektől kezdődően él a cél, hogy ez a tematikus kollekció létezzen. Ennek megfelelően a mai napig gyarapítják annak tartalmát.

Képgalériánk a Herman Ottó Múzeum bővítési munkálatairól; Fotó: Juhász Ákos

Nemzetközi színvonalú múzeum

A beruházással kapcsolatban Veres Pál polgármester elmondta, több okból is örömteli annak megvalósulása. A kultúra a pandémia miatti egyik legtöbb veszteséget elszenvedett terület, hiszen számos program maradt el vagy nem tudott megvalósulni. Emellett azért is üdvözlendő a múzeum bővítése, mert a város kulturális élete szempontjából is meghatározó eseményről van szó.

A Herman Ottó Múzeum már most is országos és nemzetközi hírű intézmény, amely így tovább gyarapodhat, valamint még színvonalasabb, tartalmasabb és érdekesebb programokkal fogadhatja a látogatókat. Emellett az európai innovatív múzeumokkal versenghet Miskolc – tette hozzá a polgármester.

Zárásként egy, Winston Churchill angol miniszterelnökhöz kapcsolódó anekdotát idézett fel: amikor a II. világháború idején azt javasolták neki, hogy a hadiköltségeket a kulturális kiadásokból fedezzék, felháborodva visszakérdezett – akkor minek indulunk háborúba?! „Én is úgy gondolom, hogy a lehető legtöbb forrást próbáljuk odaadni a kultúra fenntartására és fejlesztésére. Még ha szűkösek is a lehetőségeink.” – zárta beszédét Veres Pál.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!