A fiatalabbak nem tudhatják, hogy a Déli Hírlapot Csala László, az újság első főszerkesztője alapította egy olyan diktatórikus időszakban, amikor minden megyében csupán egyet engedélyeztek. Így lett déli megjelenésű, már csak azért is, mert a Borsodi Nyomda gépei az Észak-Magyarországot gyártották estétől kora reggelig. S mivel éppen akkor érettségiztem, s újságírónak készültem, itt találtam meg az életem első s utolsó munkahelyét. Köszönhető a nagy elődeimnek, Bekes Dezsőnek, Tarján Istvánnak, Bohus Jánosnak, akik bevettek a kezdő csapatba. Júliusban még a második emeleti Északnál voltam, ám szeptemberre már leigazolt a Déli Hírlap. S mivel jelen lehettem a nyitáskor s a záráskor is, rám hárul ennek a bravúros sajtótörténelmi eseménynek a megörökítése.

A közös kiadójú megyei és a városi lap évtizedekig folyamatos hidegháborúskodásban állt az olvasók megnyeréséért. Amikor az Észak az osztrákoké lett, a Déli az ország utolsó s egyetlen magyar napilapjaként még másfél évtizedig bírta a gyűrődést az egyre jobban beszűkülő piacon. Végül 2002 májusában - az akkori választások után - egyetlen alternatíva maradt a szerkesztőgárda megmentésére, a két lap egyesítése. Különös, hogy míg a csata az osztrákok győzelmét hozta el, az Észak-Magyarország vezető posztjait a Déli Hírlap újságírói foglalták el.

Mi legyen az emléktáblán, ezen sokat töprengtem. Kőbe véssük-e valamennyi munkatársunk, szerkesztőnk nevét, vagy rostáljunk emlékezetünk szerint. Jómagam az elsőre voksoltam, hiszen ha nem lenne rajta Gyarmati Béla, Makkai Márta, Radványi Éva, Lahucsky Péter, Pusztai Éva, Erdélyi Ildikó, Felföldi György, Varga Rudolf, dr. Erdős Ákos, Brackó István, Kiss László, Kiss József, Illési Sándor, Búzafalvi Győző, Bujdos Attila, Varga Zoltán, Horváth Szabolcs, Dobi Tamás, Kolodzey Tamás, Vadas Zsuzsa, Oláh Erzsi, Ruttkai Anna, Szabados Gábor, Jenei Edit, Tóth Zoltán, Balázsi Tibor, Bús Gábor Olivér, Tóth Ferenc, Parázs István, Ducsai György, Szaniszló Bálint, Csontos László, Kaderják Csilla, Jakubik László, Szabán Gabriella és még sokan mások, akkor hiábavaló is lenne a múltunk szép emlékeinek a megörökítése. Nem történelemhamisításra készülünk. Most már csak rajtunk múlik, hogy közös erővel megszerkesszük ezt a listát, s megtaláljuk a helyét a táblának. Még nem késő. Az idén is, bár 2019 szeptemberében, tavaly volt, s van a félévszázados jubileum.