Ugrás a tartalomra

Két nőt akart táncba vinni

B-A-Z Vármegyei Főügyészség
Utoljára módosítva
2024. február 07. szerda 08:47
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, akinek a barátnőjével és a húgával a szórakozóhelyen a sértett férfi táncolni szeretett volna. A nők elutasították, a vádlottal szóváltásba került, majd a vádlott ököllel leütötte.

A vádirat szerint 2022. május közepén az éjszakai órákban a vádlott barátnőjével és a húgával egy sátoraljaújhelyi szórakozóhelyen tartózkodott - tudatta szerkesztőségünkkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. - A szintén ott lévő másik baráti társaság közül egy ittas férfi táncolni szeretett volna a vádlott barátnőjével és húgával is, mindkettőjüket a táncparkett felé kezdte húzni. A nők tiltakoztak, ezért a vádlott rászólt a férfira, hogy ne zavarja őket, emiatt szóváltásba kerültek. A férfi ezt követően is erőltette, hogy a nők táncoljanak vele, mire a biztonsági emberek kivezették az utcára.

Kora hajnali időpontban a vádlott kiment dohányozni, észlelte, hogy a nőket inzultáló férfi a biztonsági őröket szidalmazza, amikor pedig meglátta a vádlottat hozzá fordult és verekedni hívta. A vádlott a kihívást elfogadta, elindult felé, a férfi is közeledett, a kezét felemelte, ekkor a vádlott ököllel arcon ütötte. Az ütés olyan erejű volt, hogy a sértett azonnal eldőlt és anélkül, hogy a kezével az esést tompította volna, háttal az aszfaltozott járdára zuhant. 

A sértett a bántalmazás következtében súlyos koponyaboltozat-, koponyaalap-törés sérüléseket szenvedett el, kórházi ellátásra szorult, közvetetten életveszélyes állapotba került. Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben börtön büntetést és közügyektől eltiltást indítványozott. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!