Ugrás a tartalomra

Letették a Xanga logisztikai inkubátorházának alapkövét

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2022. február 09. szerda 18:33
A beruházás első ütemében egy hatezer négyzetméteres logisztikai csarnokot építenek két és félmilliárd forintból.
Letették a Xanga Logisztikai Inkubátorházának alapkövét. | Mocsári László képgalériája

Letették az alapkövét szerdán annak a logisztikai inkubátorháznak, amelyet a Xanga cégcsoport épít több mint tízmilliárd forintból a Miskolc Déli Tudományos és Technológiai Parkban. Az ünnepélyes esemény előtt több köszöntő is elhangzott. Herdon István, a Xanga Investment and Development Group vezérigazgatója emlékeztetett, a húszéves múltra visszatekintő Xanga cégcsoport még 2021 júniusában vásárolta meg a mintegy hat és fél hektáros területet, ahol a csarnok most megépül. A munkaterületet decemberben adták át a kivitelezőnek és az építkezés első ütemében egy hatezer négyzetméteres logisztikai csarnokot építenek két és félmilliárd forintból. 

– Miskolc kiváló lehetőségeket biztosít a beruházók, így a Xanga cégcsoport számára is, éppen ezért döntöttünk a terület megvásárlása mellett, ahol megépítjük a szükséges ipari infrastruktúrát, az üzemcsarnokokat, és a kiszolgálóegységeket. A célunk mindig az, hogy a hozzánk betelepülő, csúcstechnológiát hozó cégek minél magasabb hozzáadott értékű termelést valósítsanak meg. Ez pedig magasan képzett alkalmazottakkal és innovatív környezetben lehetséges. Ezért tartottuk nagyon fontosnak, hogy a munkába már ebben a fázisban bevonjuk a Miskolci Egyetemet, ahol több szakon nemzetközileg is elismert képzés és kutatás folyik – hangsúlyozta Herdon István. 

Együttműködnek

Elhangzott az is: a beruházás több szállal is kötődik a Miskolci Egyetemhez. Egyrészt a Xanga cégcsoport hosszú ideje együttműködik a felsőoktatási intézménnyel, másrészt, ha elkészül a miskolci logisztikai inkubátorház, az gyakorlóhelye is lehet majd az egyetem hallgatóinak. A beruházó és a felsőoktatási intézmény képviselői a hatékonyabb közös munka érdekében együttműködési megállapodást is kötöttek az alapkőletétellel egy időben. 

Fotó: Mocsári László


Horváth Zita rektor emlékeztetett, a Miskolci Egyetemnek komoly hagyományai vannak a műszaki oktatás-kutatás területén.

– Nálunk a Gépészmérnöki és Informatikai Karon önálló intézet a logisztikai intézet és az alapképzéstől a mesterképzésen át a doktori iskoláig, továbbá a felnőttképzési szakirányú továbbképzésig viszonylag teljes a portfólió, amiben a hallgatók ezen a területen tanulni tudnak. Ugyanezt tudom elmondani a kutatásokról, főként alkalmazott kutatásokról is – sorolta a rektor. 

A Xanga első csarnoka tehát rövidesen felépül, és ha meglesz a bérlő, akkor az ő igényeinek megfelelően alakítják tovább a vasbeton szerkezetű, multifunkcionális csarnokot. Juhász-Nagy Judit, a Miskolc Holding Zrt. gazdaságfejlesztési igazgatója emlékeztetett, az ingatlant, ahol a mostani beruházás megvalósul, a vagyonkezelő értékesítette, és a továbbiakban is segíteni kívánják a beruházót abban, hogy a helyi partnerekkel vagy például a közműszolgáltatókkal fel hatékonyan tudja felvenni a kapcsolatot. 

– Emellett így, hogy már fizikailag is megkezdődik a beruházás, be tudjuk tenni ezt a csarnokot a portfóliónkba, melyet azoknak az érdeklődőknek, befektetőknek szoktunk kiajánlani, akik ehhez hasonló, már konkrét, meglévő csarnokot keresnek hosszú távú bérlés céljából – tette hozzá.  


Hosszútávon

Veres Pál, Miskolc polgármestere az eseményen úgy fogalmazott, Miskolc az észak-magyarországi régió központjaként jelentős szerepet tölt be a térség gazdaságában. Számos vállalat választotta már otthonául a megyeszékhelyet, a Xanga beruházása pedig újabb mérföldkő a város gazdasági életének fejlesztésében.

– Ennek az alapkőnek a letétele több üzenetet is hordoz. Jelenti valami újnak, jelen esetben egy logisztikai inkubátorház létrehozásának az első, látható, kézzelfogható lépését. Azonban, ami véleményem szerint ennél még fontosabb: jelképezi egy hosszútávra tervezett együttműködés megindulását is, és azt, hogy Miskolc gazdasága ismét gyarapodott egy új, jelentős szereplővel – hangsúlyozta.

A városvezető leszögezte, az elkészülő létesítmény nem csupán munkahelyeket teremt majd, hanem segítséget nyújthat a logisztikai ágazat fejlődéséhez és jelentősen hozzájárulhat Miskolc gazdaságának erősítéséhez is.

„Amennyiben ez az első beruházás sikeres lesz, újabbak lehetősége is megnyílik. A város vezetése nevében kijelenthetem: Miskolc a folyatáshoz is minden segítséget megad majd a cégcsoportnak" – zárta gondolatait Veres Pál. 


A Xanga logisztikai inkubátorház első ütemét, vagyis az első, hatezer négyzetméteres csarnokot a tervek szerint egy év alatt felépítik majd. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!