A magyar parasport hagyományait és sikereit 2017 óta minden évben február 22-én ünnepeljük. 1970-ben ezen a napon alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja. A névválasztással a legendás vízilabdázó és úszó előtt tisztelegtek, aki lábamputáltként az épek között lett olimpiai bajnok 1932-ben és 1936-ban. A Magyar Paralimpiai Bizottság, valamint a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége Lélekmozgató címmel idén is meghirdette programját, hogy az ország parasportolóit közösen ünnepelhessük; együttműködésre, megemlékezésre hívták hazánk óvodáit, iskoláit, önkormányzatait. Testnevelés óra keretében próbálhatják ki a diákok a fogyatékkal élő sportolók sportágait, így például az ülőröplabdát, a bocsát, a csörgőlabdát, a kerekesszékes kosárlabdát, a vakfutást vagy éppen a padlóhokit.
„Isten ajándéka” – tömören így fogalmazta meg Lénárt György, hogyan élte meg azt, hogy sérült emberekkel foglalkozhatott. A magyarázat személyes, de szívbemarkoló. – Nagyon sokat kaptam a parasportolóktól; az, hogy én egy kiegyensúlyozott, vidám ember vagyok, nagyban nekik köszönhető. Aki velük dolgozik, annak nincsenek problémái az életben. Mert nem lehetnek. Valóban nagy ajándéknak tartom, hogy én ezt megélhettem. Életvidámak, pozitívan látják az életet, nyugalmat árasztanak. Egyszerűen jó velük lenni.
Hogy a speciális képességekkel rendelkező diákok oktatását végző Martin János Speciális Szakiskola testneveléstanára a bocsa felé fordult, a szerencsének (sorsnak?) is köszönhető: Budapesten volt egy sportágbemutató rendezvény, ennek hirdetését megpillantva gondolta úgy György, hogy megismerkedik a sporttággal. Egy készlet labdával tért haza, így az iskolában megkezdődtek a kifejezetten a négyvégtagsérült embereknek kitalált bocsaedzések. Itt ismerkedett meg Gyurkota Józseffel. 2002-ben indult a közös munka, 2004-ben pedig már az athéni paralimpián jeleskedett a miskolci sportoló, párosban Béres Dezsővel. – Jól emlékszem azokra a napokra, bár csak telefonon tartottam a kapcsolatot a válogatott szövetségi kapitányával. Ott voltunk a világ élvonalában, tudtuk, hogy a pillanatnyi forma, lelkiállapot fog dönteni. A bronzérem hatalmas boldogsággal töltött el minket, azok a percek örökre beivódtak az emlékezetünkbe. Mondhatjuk, hogy nagy álmunk vált valóra, amit akkor talán még fel sem fogtunk igazán. A komoly médiavisszhang és az ünneplés azonban elhitette velünk, hogy valóban óriási eredményt értünk el – fogalmazott Gyurkota József nevében is az egykori edzője (a parasportoló egészségügyi állapota sajnos nem engedte meg, hogy élményeiről kérdezzük – a szerző).
Lénárt György elárulta azt is, kapcsolatuk több volt, mint edző-tanítvány viszony, a tréningeknek, edzőtáboroknak köszönhetően rengeteg időt tölthettek együtt. – Szinte fiamként tekintettem rá. Ahogy Józsefre, úgy általában a parasportolókra is igaz: hozzáállásuk, munkájuk példaértékű. Gondoljunk bele, hogy számukra már az edzések látogatása is milyen megterhelő.
A 17 évvel ezelőtti paralimpiai bronzérem mellett 2005-ben Európa-bajnokságot is nyert, 2006-ban pedig világbajnoki ezüstéremig jutott Gyurkota József. Évekkel ezelőtt azonban abbahagyta a nemzetközi, majd később az itthoni versenyzést is, így – ha teheti – szurkolóként jár el az Akarat SE sportolói közé. Az 1970-ben, az országban másodikként alapított egyesület 1999 óta a Martin János-szakiskola sportolóira alapozva működik. Tagjai mozgássérült, értelmi fogyatékos, autista és hallássérült fiatalok, akik úszásban és bocsában versenyeznek.
