Ugrás a tartalomra

Szombattól zárt térben kötelező a maszkhasználat

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2021. november 18. csütörtök 16:22
Ezt és még néhány járványügyi szigorítást jelentett be Gulyás Gergely csütörtök délután.

Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos

A matematikusok szerint a negyedik hullám november végén, december elején tetőzhet – jelentette ki a csütörtöki kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely hozzátette, továbbra is arra bíztatnak mindenkit, hogy oltassa be magát, illetve a már beoltottaknak  az ismétlőoltás felvételét is javasolta, mert a szakemberek szerint hat hónap után csökken a korábbi vakcinák által adott védelem.

Ennél is fontosabb viszont, hogy a kormány a legutóbbi ülésén szigorított a járványügyi szabályokon a romló adatok miatt. Ezek értelmében:

- Péntek éjféltől, tehát szombaton 0 órától zárt térben kötelező lesz a maszkhasználat, és az egészségügyi dolgozók számára kötelezővé teszik a harmadik oltás felvételét is.

- A szolgáltatók esetében mindenhol kötelező a maszkviselés, ahol egy helyiségben rendszeresen öt főnél többen tartózkodnak.

- Az iskolák esetében az intézmények vezetői dönthetnek, hogy kötelezővé teszik-e a maszkhasználatot.

- Az ötszáz fő feletti rendezvényeket pedig csak védettségi igazolvánnyal lehet látogatni.

Gulyás Gergely újból elmondta, hogy a jövő héten oltási akcióhét lesz, 101 kórházban várják azokat, akik kérik az oltást. Kiemelte, 9,7 millió oltás áll rendelkezésre, de még újabb szállítmányok érkeznek majd az országba.

(Nyitóképünk illusztráció, Fotó: MiNap-archív/Juhász Ákos)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!