Ugrás a tartalomra

A turbókörforgalom átmenetileg megbolygathatja a várost

minap.hu/MiskolcTV
Utoljára módosítva
2022. február 25. péntek 12:22
Rövidesen forgalomkorlátozásokkal kell számolnunk a Vörösmarty és a Király utcák kereszteződésében. Éppen ezért az önkormányzat, a kivitelező, az MVK Zrt. és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF Zrt.) szakemberei folyamatosan egyeztetnek az épülő turbókörforgalomról. 
Juhász Ákos képgalériája az aktuális munkálatokról

Mint arról korábban beszámoltunk: ötszázhetven méteren négysávosra bővül a Vörösmarty utca, a Király utcai csomópontjában pedig megépül a turbókörforgalom. Az önkormányzat tavaly a lakosságnak egy ötletpályázatot is hirdetett, hogy közösen alakítsák ki a központi látványelemet. Azóta a látványtervek elkészültek. Márciusban pedig el is kezdődik a turbókörfogalom építése is, mely azonban számos közlekedésszervezési feladattal és forgalomkorlátozással is jár majd. 

– Az időjárás javulásával tavasszal indulhat újra az útépítési munka a Vörösmarty utca négysávosításánál és a turbó körforgalomnál – számolt be januárban lapunknak a NIF Zrt. szóvivője. Kiss Boglárka akkor is hangsúlyozta: a munkálatokat a terület adottsága is lassította. Nehézséget jelentett a jelentős vasúti infrastruktúra közelsége, de nem könnyítette meg a kivitelező munkáját a korábban a MÁV-telepi lakóingatlanok, bérházak miatt kiépített közműhálózat és betonos-murvás úthálózat szükségszerű bontása sem. 

A közműkiváltások már január második felében megindultak, de a hírközlési, víz- és szennyvízvezeték kiváltási munkákat is meg tudták kezdeni a szakemberek. Stábunk ottjártakor a területen gépekkel készítették elő az új, háromsávos, jelzőlámpával szabályozott csomópontot, illetve folytatták a tavaly elkezdett közműkiváltásokat és az útszélesítés alapozását is.

– A város hetek óta azon dolgozik, hogy a forgalomkorlátozásoknál minél optimálisabb megoldás szülessen, és hogy a közösségi közlekedés az építkezés idején is utasbarát maradjon, a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjon – mondta el a Miskolc Televíziónak Lukács Zsolt. Az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója kitért továbbá arra is, hogy miután a lezárt szakaszon több autóbuszvonal is áthalad, döntő kérdés megtalálniuk a megfelelő kerülő- és terelőútvonalakat, mindez azonban így is a járatok menetidejének növekedésével fog járni. 

Az előzetes elképzelések szerint a munkák idejére a 3-as út kétszer egysávosra szűkül majd a csomópontban. A Király utca belváros felé tartó szakaszán pedig nem lehet majd jobbra kanyarodni a Vörösmarty utca felé. A csomópont tervezett műszaki átadás-átvétele október végére várható.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!